A beágyazódás előtti (preimplantációs) diagnosztika  


 A beágyazódás előtti vizsgálat, diagnosztika szorosan kapcsolódik a mesterséges megtermékenyítéshez.

Ha beágyazódás előtti diagnosztikáról beszélünk, akkor mindig a már meglévő, létrehozott, ám még csak néhány sejtes állapotban lévő embrió vizsgálatáról van szó. Ezek az embriók mesterséges, in vitro, megtermékenyítés során jönnek létre. Ám a mesterséges megtermékenyítést követő diagnosztika fő célja elsősorban az, hogy kiderítsék, az adott embrió hordoz-e valamilyen rendellenességet. Amennyiben a vizsgálat pozitív, vagyis az embrió rendellenességet mutat, akkor nem ültetik be az anyai szervezetbe. A Katolikus Egyház ezt a beavatkozást erkölcstelennek tekinti. A témával kapcsolatban nyilatkozott egyébként a Donum Vitae-ben(1987), és a Dignitas Personae-ban is (2008).



Miről van szó és mit mond az Egyház?

Amint már említettük, a PGD-t mesterséges megtermékenyítés előzi meg, melynek során több embriót is létrehoznak, akiket genetikai vizsgálatnak vetnek alá. Ehhez mindegyik embrióból 1 vagy 2 ún. blasztomer-sejtet vesznek ki. Az elnevezés arra utal, hogy a sejteket az embrió blasztocita-állapotában emelik ki. Ehhez a kiemeléshez megfelelő tápoldatba kell helyezni az embriókat, hogy a sejtjei közötti szoros kapcsolatot feloldják. Majd lézerrel, vagy savas, ám az embriót nem elpusztító oldattal meghasítják a zona pellucidát, azt a burkot, ami az embriót körbeveszi, és ami fizikai egységét és egyediségét biztosítja. Majd a kiemelt sejteket genetikai vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben rendellenességet mutat, vagy genetikai beavatkozást végeznek az embrión, vagy kiszelektálják, és nem ültetik be az anyaméhbe. Mivel számos embriót létrehoztak, magától értetődik, hogy a legegészségesebbet fogják beültetni, míg a többiek sorsáról a szülők döntenek. Vagyis vagy lefagyasztásra kerülnek, vagy kísérletekre adhatják át őket, vagy pedig elpusztítják őket.

Az Egyház sem a mesterséges megtermékenyítést, sem az azt követő embrió-szelekciót nem fogadja el, mert az ellenkezik az ember méltóságával és  táplálja az eugenikus mentalitást.


Ám nem szabad azt gondolni, hogy a beágyazódás előtti diagnosztika mindenestől rossz, hiszen nem csak szelektív, hanem terápiás céllal is lehet végezni. Mivel az embrió ekkor még csak néhány sejtes állapotban van, ebben az esetben természetesen csakis génterápiáról lehet szó, vagyis olyan beavatkozásról, ami hibás gének „kijavítását” célozza. Ez azonban nem történhet meg, csakis az anya szervezetén kívül. Ez vajon zsákutcát jelent, amelyben tehetetlenül elfogadjuk a megváltoztathatatlant?

Itt két dolgot kell megfontolnunk:
  • Az Egyház, nem fogadja el a mesterséges megtermékenyítést, mert az szétszakítja a házastársi nemző és egyesítő aktust. Ráadásul az in vitro fogant embriókat mind gyakrabban szelektálják, megvizsgálják, és a rendellenességet mutató embriókat nem ültetik be a méhbe (vagyis elpusztulnak, vagy kísérleteket végeznek rajtuk). Az Egyház azonban azért sem fogadja el az in vitro megtermékenyítést, mert az ellenkezik az embrió emberi méltóságával, és azon jogával, hogy természetes módon, szerető kapcsolatból foganjon. Ám az Egyház határozottan elfogadja az embrión végzett beavatkozásokat, amennyiben azok az embrió egészségét célozzák.
  • Ezzel kapcsolatban lásd még: Donum Vitae (katolikus.hu), valamint a mi rövid összefoglalónkat a Donum Vitae-ről.

Vagyis a még nem beágyazódott embrió kiemelése a petevezetékből vagy az anyaméhből azzal a céllal, hogy az embrión terápiás beavatkozást végezzenek, majd visszaültessék a méhbe, semmiféle erkölcsi ellenvetésbe nem ütközik. Természetesen ennek feltétele, hogy valóban terápiás céllal végezzék a beavatkozást, és annak eredményétől függetlenül is visszaültessék a méhbe, valamint az is feltétel, hogy az embriónak az anya testéből történő kiemelésének súlyos okának kell lennie.[1]

[1] William A. May, Catholic Bioethics and the Gift of Human Life, Our Sunday Visitor, Huntington, Indiana, 2008, 244-246. o.