Spekulatív és gyakorlati értelem
A megértés (intellectio) az emberi értelem azon aktusa, mely által egy elvont értelmi tevékenység által megragadja és felfogja, megérti az adott tárgyat, valóságot. Analóg értelemben beszélhetünk az angyali megismerésről is, amely szintén magába foglalja az adott megismert valóságról bensőleg kialakult, megfogant igét, fogalmat. (Ez egyébként az isteni megismerésre is érvényes, csak sokkal kiválóbb, pontosabban egészen kiváló, tökéletes szinten).Szent Tamás az egy és ugyanazon emberi értelem két funkcióját különbözteti meg: a spekulatív értelmet és a gyakorlati értelmet. |
Arisztotelész nyomán Tamás is aláhúzza, hogy az emberi értelem elsősorban és lényegileg spekulatív (intellectus speculativus) és az embert körülvevő valóságra történő kiterjeszkedése által lesz gyakorlati értelemmé (intellectus practicus).
Ennek oka az, hogy a két értelem közötti különbség csupán akcidentális, vagyis nem lényegi (mind a két funkció az egy és ugyanazon emberi értelemhez tartozik). A gyakorlati értelem tehát az értelmi aktusnak egy adott cselekvéshez történő hozzárendelése (vagy nem rendelése: ebben az esetben beszélünk spekulatív értelemről.
Ennek oka az, hogy a két értelem közötti különbség csupán akcidentális, vagyis nem lényegi (mind a két funkció az egy és ugyanazon emberi értelemhez tartozik). A gyakorlati értelem tehát az értelmi aktusnak egy adott cselekvéshez történő hozzárendelése (vagy nem rendelése: ebben az esetben beszélünk spekulatív értelemről.
Az emberi értelem, mint a valóság megismerésére irányuló képesség, alapvetően és természetéből adódóan az igazság (valóság) szemlélésre, megfigyelésére, befogadására irányul (ad solam veritatis considerationem), vagyis lényegénél fogva spekulatív. De mivel az ember erkölcsi, morális cselekedetek révén valósítja meg önmagát és fejlődik, értelme cselekvéshez rendeli a megismert valóságot.
Az egyetlen értelemnek ez a két funkciója tehát céljuk szerint különböznek egymástól. Az igaz (amely a spekulatív értelem sajátos tárgya) és a jó (a gyakorlati értelem sajátos tárgya) ugyanis feltételezik egymást: az igaz jó (verum bonum est), a jó pedig igaz (bonum verum est). |
Más szóval: az ember értelmes vágyóképességének (appetitus intellectus) tárgya a jó minősége alatt magában hordozza igaz-ságát, igaz voltát is, míg a cselekvéshez rendelt jó (a gyakorlati értelem tárgya) az igaz minőségében magában hordozza jó-ságát is.
Úgy is mondhatnánk, hogy az értelem, gyakorlati funkciója szerint, amennyiben a megismert valóságot egy adott cselekvéshez rendeli, magának a cselekvésnek és tevékenységnek az igazságát is magában hordozza (Cselekvésen erkölcsi cselekedetet, míg tevékenységen valamilyen külső „csinálást”, alkotást értünk).
A spekulatív és a gyakorlati értelem közötti különbséget két értelmi habitus segítségével is megközelíthetjük.
Az értelem két alapvető funkcióval bír:
- analitikus mód: ebben az esetben az értelem az összetett, a bonyolultabb felől halad az egyszerű felé,
- szintetikus mód: ebben az esetben az értelem az egyszerűből kiindulva halad az összetett irányába.
A spekulatív értelem a valóság analízisére úgy irányul, hogy közben nem törekszik cselekvésre, éppen ezért tevékenysége inkább megállapító, „tényközlő”.
A gyakorlati értelem viszont a vágyott, kitűzött cél és az odavezető „eszközök” szintézisére törekszik, így valósítva meg a cselekvést. A gyakorlati értelem tehát kifejezetten arra törekszik, hogy cselekvés jöjjön létre. Éppen ezért tevékenysége is alapvetően szintetikus: a cselekvés megvalósítása érdekében mintegy összeilleszti a szükséges elemeket.
Az emberi értelemben tehát, legyen az bármilyen spekulatív, mindig jelen van egy szintézisre irányuló funkció (és fordítva: a gyakorlati értelem mindig magában hordoz egy a valóság megragadására irányuló, spekulatív funkciót).