Embereken végzett kísérletek
Az Egyház szemszögéből
Az embereken végzett kísérletekkel kapcsolatban az első kérdés nem az, hogy milyen kísérleteket lehet végezni embereken, hanem hogy adott-e a szabad, és megfelelő tájékoztatás mellett adott beleegyezés az adott kísérletbe.
Pl. egy afro-amerikai, börtönbüntetését töltő nő részt vett egy új fogamzásátló gyógyszer tesztelésében. A kísérletet végző szakemberek tudták, hogy rákkeltő hatású, ám ezt elhallgatták a kísérletben „önkéntesen” résztvevő (kizárólag fekete) nők elől. Amikor kiszabadulva megtudta, hogy milyen szert juttattak a szervezetébe, rádöbbent, hogy egyszerűen felhasználták őt, és úgy bántak vele, mint egy állattal. Amikor embereken végzett kísérletekről van szó, ezt a szempontot feltétlenül szem előtt kell tartani. Az emberi méltóság, amely a foganás pillanatától a halálig az ember elidegeníthetetlen sajátja, tulajdonképpen minden bioetikai kérdésben sarkalatos pont, és ez képezi az Egyház erkölcsi tanításának alapját is. |
Az embereken végzett kísérletek fajtái
Terápiás céllal végzett kísérletek
- olyan kísérletek, melyeknek a diagnózis, illetve állapotfelmérés a célja;
- olyan kísérletek, melyeknek a célja a gyógyítás
- illetve az olyan kísérletek, amelynek célja a megelőzés;
Idetartoznak továbbá azok a kísérletek is, amely ugyan kutatási jellegűek abban az értelemben, hogy a diagnosztikus, megelőző beavatkozások hatásait vizsgálják, viszont megalapozott reményt nyújtanak a gyógyulásra, illetve a beavatkozás sikerére.
Nem terápiás céllal végzett kísérletek
Ezek a beavatkozások nem feltétlenül jelentenek valamiféle előnyt a résztvevő alany számára. Céljuk elsősorban a bioetikai kutatások előmozdítása, új eredmények felmutatása, tudásfejlesztés, ami elősegíti új technológiák, eljárások kifejlesztését az emberiség, illetve a közjó javára.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ilyen esetben a résztvevő alanyoknak semmilyen „előnye” nem származik a részvételből, hiszen sokan számolnak be lelki növekedésről, amit főleg az önzetlenség, a bátorság, szeretet, nagylelkűség terén tapasztalnak meg. Ennek a tapasztalatnak alapvető feltétele azonban az egyenes, tiszta szándék, vagyis hogy a beavatkozás ténylegesen a nagyobb tudásra, mások javára irányul, miközben nem sérülnek mások jogai, méltósága, testi-lelki épséghez való jogai, stb.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ilyen esetben a résztvevő alanyoknak semmilyen „előnye” nem származik a részvételből, hiszen sokan számolnak be lelki növekedésről, amit főleg az önzetlenség, a bátorság, szeretet, nagylelkűség terén tapasztalnak meg. Ennek a tapasztalatnak alapvető feltétele azonban az egyenes, tiszta szándék, vagyis hogy a beavatkozás ténylegesen a nagyobb tudásra, mások javára irányul, miközben nem sérülnek mások jogai, méltósága, testi-lelki épséghez való jogai, stb.
A szabad és megfelelő tájékoztatás mellett adott beleegyezés alapelve
Ezt az elvet a lojalitás elvének is nevezik, és alapvető feltétele mind a terápiás, mind a nem terápiás beavatkozásoknak. Lényege egyszerű: ahhoz hogy az alany részt vehessen olyan kísérletben, amit rajta végeznek el, megfelelő és az egyén képességeihez mért felvilágosítás szükséges. Enélkül nem tudja szabad beleegyezését adni, hiszen kellő információ nélkül nem valójában nem tudja, hogy mire mond igent.
Ez az alapelv az orvosi etika és bioetika központi tétele. Az alapelvet egyébként a Nürnbergi Per során, illetve azt követően fogalmazták meg, miután feltárták azokat az atrocitásokat, amelyeket a koncentrációs táborokban követtek az (egyébként teljesen igazságtalanul és jogtalanul) fogvatartott embereken, mégpedig a tudományos kutatás jelszava alatt.
A Nürnbergi Kódex legfontosabb pontjai a kísérletekkel kapcsolatban:
Az Egészségügyi Világszervezet lényegében ugyanezeket a kritériumokat fogalmazta meg a Helsinki Nyilatkozat-ban (1964).
Ez az alapelv az orvosi etika és bioetika központi tétele. Az alapelvet egyébként a Nürnbergi Per során, illetve azt követően fogalmazták meg, miután feltárták azokat az atrocitásokat, amelyeket a koncentrációs táborokban követtek az (egyébként teljesen igazságtalanul és jogtalanul) fogvatartott embereken, mégpedig a tudományos kutatás jelszava alatt.
A Nürnbergi Kódex legfontosabb pontjai a kísérletekkel kapcsolatban:
- Önkéntes beleegyezés,
- A társadalom számára hasznos eredmény irányába kutatni,
- Állatkísérletek támasszák alá a vizsgálatokat,
- A szükségtelen fizikális és mentális károkozás kerülése,
- Nem végezhető olyan kísérlet, amely halálos kimenetelű lehet, vagy maradandó károsodást okoz,
- A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset,
- Megfelelő előkészület és körülmények a szövődmények elkerüléséért,
- Megfelelő tudományos fokozattal rendelkezők végezzenek kutatást,
- A vizsgálat alatt az alany bármikor visszavonhatja beleegyezését,
- A vizsgálatvezető fejezze be a vizsgálatot, ha a vizsgálat folytatása a betegek épségét veszélyezteti.
Az Egészségügyi Világszervezet lényegében ugyanezeket a kritériumokat fogalmazta meg a Helsinki Nyilatkozat-ban (1964).
A szabad és megfelelő tájékoztatás mellett adott beleegyezés
és az Egyház Tanítása
és az Egyház Tanítása
Egyes katolikus szerzők már a Nürnbergi Kódex és a WHO előtt, 1891-ben megfogalmazták ezeket az alapelveket. Az egyik ilyen szerző George Surbled, francia katolikus orvos, aki La moral dans ses rapport avec la médicine et l’hygiene c. könyvében világosan kifejtette a szabad beleegyezés fontosságát. Egy másik szerző Max Simon, aki egyértelműen aláhúzza, hogy az ember elsőbbséget élvez a tudományos kísérletek és fejlődéssel szemben (Déontologie Médicale ou des Devoirs des Médicins dans l’État Actuel de la Civilisation, 1845 -!!!).
Az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsa pedig 1994-ben adta ki tanítását, amelynek a 72. pontjában beszél a páciens szabad beleegyezéséről. Ezek szerint az orvos csak akkor végezhet beavatkozást a páciensen, ha az implicit vagy explicit módon is beleegyezett felhatalmazta őt erre. Az orvosi-gyógyító kapcsolat magába foglalja a dialógust és a személyességet is. A páciens nem egy névtelen valaki, hanem egy felelősséggel bíró személy, akinek meg kell adni a lehetőséget a választásra, döntésre. Mások nem dönthetnek felette. Ahhoz, hogy a páciens valóban személyesen dönthessen, pontosan (de állapotához mérten) tudatni kell vele, hogy mi fog történni, akár kockázatokról, nehézségekről, akár következményekről van szó. Vagyis a pácienstől kérni kell a szabad beleegyezést.
Az alapelv alkalmazása
Az alapelv jelentősége kétségbevonhatatlan, ugyanakkor a gyakorlatban igen nehéz teljes mértékben megvalósítani. Sokszor nem is lehet egy résztvevőnek minden lehetséges komplikációt, kockázatot előrevetíteni. Van, amit nem is lehet előre látni; előfordul, hogy a páciens nem képes mindent megérteni, ami esetleg fontos lehet; az is lehet, hogy megfelelő a felvilágosítás, de az az illetőt annyira megijeszti, hogy eláll a részvételtől, jóllehet, igen kicsi az esélye, hogy az említett komplikációk kialakuljanak.
Éppen ezért az alapelv alkalmazása nem azt jelenti, hogy a kísérletben résztvevő alany a beavatkozás minden egyes szempontját, részletét és lehetséges kockázatát ismeri, és fel is tudja mérni, hanem azt, hogy megfelelő szinten szabad döntést tud hozni a kérdésben. Mivel ez még nem egészen világos, hogy mit is jelent a megfelelő szint, ebben az ún. „Arany Szabály” tud segíteni minket: „Úgy cselekedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy ők cselekedjenek veled”. Filozófia kifejezéssel ez, Paul Ramsey szavaival élve, a következőképpen hangzik:
„Egy választás lehet szabad és felelős annak ellenére, hogy érzelmi kettőség (vágy a segítségre vs. félelem) lép fel, és a beleegyezést lehet úgy tekinteni, mint amit megfelelő tájékoztatás után adott valaki, anélkül, hogy lexikális tudással rendelkezne az adott témában”.
Az USA püspökkari konferenciája pedig a következőképpen határozta meg a szabad beleegyezést:
„A szabad és megfelelő tájékoztatás mellett adott beleegyezés megköveteli, hogy az adott személy, vagy törvényes képviselője megkapjon minden szükséges információt az adott beavatkozás természetével kapcsolatban (beleértve, remélhető előnyeit, kockázatait, a beavatkozás menetét, időtartamát, eszközeit, mellékhatásait, és költségeit, és minden más, erkölcsileg legitim alternatívát, beleértve a kezelésről való lemondást is”.
Ez alapvetően a páciens és az orvos/kutató közötti bizalom kérdése: bizalom abban, hogy az orvos nem fog javasolni semmi olyat, amivel kapcsolatban eltitkolna egy fontos információt, hiszen itt a páciens életéről, egészségéről van szó. Manapság ez a bizalom azonban különböző okokból megrendült, ezért ezt a bizalmat feltétlenül helyre kell állítani. Ez a bizalom azonban csak akkor fog helyreállni, ha az orvosok és kutatók döntéseiket, tetteiket az Aranyszabály, illetve az igazságosság, egyenesség alapelvének tiszteletben tartásával végzik.
Ez a követelmény minden kísérlettípus alapvető kritériuma kell, hogy legyen. Ennek oka pedig az emberi személy mint erkölcsi méltósággal bíró létező sérthetetlensége, és akinek létének értéke felülmúlja a teremtett-anyagi világot, és aki elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amit minden személynek és minden társadalomnak tisztelnie kell.
Az egyik filozófus, Ramsey ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „senki nem elég jó ahhoz, hogy másokon kísérleteket végezzen annak beleegyezése nélkül”. Ha ezt nem tartják szem előtt, akkor az illetőt, akin a kísérletet végzik, többé már nem személynek tekintik, hanem másoknak alárendelt és mások szolgálatába állított eszköznek.
Az orvosi beavatkozások esetében egyetlen kivétel van, amikor l lehet tekinteni a kifejezett beleegyezéstől: amikor az illető közvetlen és nagy veszélyben van. Ilyenkor a szakember a „terápiás bizalom alapelve” alapján cselekedhet, viszont ebben az esetben is vállalnia kell pácienséért a felelősséget.
Ez a követelmény minden kísérlettípus alapvető kritériuma kell, hogy legyen. Ennek oka pedig az emberi személy mint erkölcsi méltósággal bíró létező sérthetetlensége, és akinek létének értéke felülmúlja a teremtett-anyagi világot, és aki elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amit minden személynek és minden társadalomnak tisztelnie kell.
Az egyik filozófus, Ramsey ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „senki nem elég jó ahhoz, hogy másokon kísérleteket végezzen annak beleegyezése nélkül”. Ha ezt nem tartják szem előtt, akkor az illetőt, akin a kísérletet végzik, többé már nem személynek tekintik, hanem másoknak alárendelt és mások szolgálatába állított eszköznek.
Az orvosi beavatkozások esetében egyetlen kivétel van, amikor l lehet tekinteni a kifejezett beleegyezéstől: amikor az illető közvetlen és nagy veszélyben van. Ilyenkor a szakember a „terápiás bizalom alapelve” alapján cselekedhet, viszont ebben az esetben is vállalnia kell pácienséért a felelősséget.
Az embereken végzett kísérlet további alapelvei
Azonban az embereken végzett kísérleteknek a megfelelő felvilágosítás mellett adott szabad beleegyezés nem az egyetlen kritérium. Egy másik fontos kritérium, amelyet Hans Jonas fogalmazott meg, a „csökkenő sorrend elve”, amit Jonas szerint a kísérletre jelentkező személyek kiválasztásánál kell alkalmazni. Ezek szerint a jelentkezők közül a lehető legkevésbé sérülékeny egyéneket kell választani. Ennek hátterében az áll, hogy a sebezhető egyének védelemre szorulnak, és minél inkább sebezhető, annál nagyobb védelem illeti meg.
A sebezhető személyeknek két nagy csoportja van:
- azok, akik képtelenek beleegyezésüket adni: csecsemők, magzatok, embriók, azok az idős és már emberek, akik szellemi képességeiket már nem tudják megfelelően használni;
- azok, akiket könnyebben lehet (akár nagyon jól álcázva) manipulálni ill. kényszeríteni: szegények, a diákok, fogvatartottak; intézmények lakói;
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a sebezhetőbb személyek soha nem vehetnek részt kísérletekben, és ne jelentkezhetnének önkéntesnek ilyen kutatások alanyaiként. Az viszont alapvető, hogy az igazságosságot velük szemben is ugyanúgy, sőt, szigorúbban ellenőrizve kell megtartani.
Egy másik alapelv, amit a Nürnbergi kódex 9. pontja is tartalmaz, az, hogy a kísérletben résztvevő alany bármikor kiszállhat a kísérletből, ha akár fizikailag, akár lelkileg úgy érzi, hogy nem akarja illetve képtelen azt folytatni.
A kódex 10. pontja pedig ezt mondja: „A kísérletet végző szakembernek készen kell állnia, hogy a kísérlet bármely stádiumában abbahagyja a kísérletet, ha úgy érzi, magasabb szintű tudásra, ítélethozatalra van szüksége, amelynek hiányában sérülést, maradandó károsodást vagy akár halált okozna a páciensnek.
A hozzátartozó/törvényes képviselő által adott beleegyezés
Előfordul, hogy a kísérletben résztvevő személy nem tud szabad, informált beleegyezést adni, például amikor csecsemőkről, még meg nem született gyermekekről, idősekről, értelmi fogyatékosokról van szó. Őket nevez Ramsey „hangtalan pácienseknek”.
Hozzátartozói belegyezés terápiás esetekben
Általánosan elfogadott nézet, hogy abban az esetben, ha egy páciens nem képes beleegyezését adni egy kísérlethez, megfelelő feltételek mellett elfogadható, hogy ezt a beleegyezést másvalaki, hozzátartozó, törvényes képviselő adja meg helyette.
Ilyen esetben alapvető feltétel, hogy a beleegyezést adó képviselő a beleegyezését kifejezni képtelen páciens érdekeit képviselje, illetve amennyiben ismert, akkor a kérdéshez való hozzáállását. Ha az illető sosem volt képes kifejezni álláspontját, képviselőjének lehető legjobb szándéka, belátása és a páciens érdekeit szem előtt tartva kell döntenie.
Az Egyház tanítása szerint ilyenkor mindaddig a beteg álláspontját kell képviselni, amíg az nem ellenkezik a katolikus hittel. Ha pedig az illető álláspontját nem ismerik, akkor az érdekeit szem előtt tartva kell képviselni őt. (pl. ha az illető eutanáziát szeretne kérni, akkor azt a képviselője már nem vállalhatja).
Törvényes képviselő által adott belegyezés esetén tk. az aranyszabály érvényesül: azt tenni a másikkal, amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk. Amennyiben valakinek az élete, egészsége veszélyben van, akkor mindent meg kell tenni, hogy azt megóvjuk, addig, amíg ezzel nem rónak elviselhetetlen terhet a páciensre.
Amikor egy olyan páciens „nevében” ad valaki beleegyezést, aki soha nem volt képes kifejezni álláspontját, akkor tk. itt nem szó szerinti értelemben beszélünk törvényes képviselő által adott beleegyezésről, hanem inkább arról van szó, hogy a t9rvényes képviselő személyes beleegyezését adja a beavatkozásba annak érdekében, akinek az életéért, egészségéért erkölcsi felelősséget vállal. Tehát nem annyira a hangtalan páciens nevében szól, hanem saját erkölcsi felelősségét gyakorolja.
A katolikus hívő addig köteles a páciens érdekeit képviselni, illetve maradéktalanul hűségesen mellette állni, amíg azok összeegyeztethetők a katolikus hittel.
Az Egyház idevonatkozó tanítása
Az Egyház határozottan különbséget tesz:
a törvényes képviselő által még meg-nem-született személy „nevében”, nem terápiás jellegű beavatkozáshoz adott beleegyezése;
és a már megszületett személy nevében, ugyanilyen jellegű beavatkozáshoz adott beleegyezése között;
Az Egyház világosan elutasítja a meg-nem-született személyeken végzett nem terápiás jellegű kísérletekhez törvényes képviselő által adott beleegyezést. Ezzel kapcsolatban a Donum vitae (I.4.) így fogalmaz:
a törvényes képviselő által még meg-nem-született személy „nevében”, nem terápiás jellegű beavatkozáshoz adott beleegyezése;
és a már megszületett személy nevében, ugyanilyen jellegű beavatkozáshoz adott beleegyezése között;
Az Egyház világosan elutasítja a meg-nem-született személyeken végzett nem terápiás jellegű kísérletekhez törvényes képviselő által adott beleegyezést. Ezzel kapcsolatban a Donum vitae (I.4.) így fogalmaz:
„A kísérletekkel kapcsolatban általában különbséget kell tenni azok között, melyeknek nincsen közvetlen terápiás céljuk, és azok között, melyek magára az alanyra egyértelműen terápiás hatással vannak. Másrészről más elbírálás alá esnek a még élő és a halott embrióval végzett kísérletek. Ha élnek, függetlenül attól, hogy életképesek-e vagy sem, úgy kell tisztelni őket, mint minden emberi személyt; a direkt terápiás hatással nem rendelkező kísérletek pedig embriókkal nem megengedettek.
A még élő embriókkal vagy főtuszokkal – legyenek azok életképesek vagy sem, az anyaméhben, vagy azon kívül –, még akkor sem lehet kísérleteket végezni, ha ezek előreláthatóan a tudomány, más emberi lények vagy a társadalom hasznát szolgálnák. A megfelelő információk adása utáni beleegyezést a klinikai kísérletekhez, – amit egyébként felnőttek esetében kérnek –, a szülők nem adhatják meg; ők a még meg nem születettnek sem a testi integritásáról, sem életéről nem rendelkezhetnek. Másrészt az embriókkal és főtuszokkal végzett kísérletek azt a veszélyt, sőt az esetek többségében annak biztos előrelátását jelentik, hogy bekövetkezik fizikai integritásuk sérülése, vagy akár haláluk is.
Az emberi embriót vagy a főtuszt tárgyként vagy kísérleti eszközként használni bűntett az emberi lény méltósága ellen, akinek ugyanolyan joga van a tiszteletre, mint amilyen a már megszületett gyermeknek és minden emberi személynek jár. A Szentszék által nyilvánosságra hozott Családjogi charta kimondja: „Az emberi méltóság tiszteletben tartása kizárja a magzattal való mindenféle kísérletezést vagy kizsákmányolást. Az a gyakorlat, amelyik emberi embriókat in vivo vagy in vitro, kísérleti vagy kereskedelmi célból életben tart, teljesen ellentmond az emberi méltóságnak.
Egy egyértelműen terápiás kísérlet esetén, gyógyszerek vagy nem teljesen kipróbált eljárások engedélyezettek lehetnek mint utolsó kísérlet – más biztos terápia hiányában –, ha ezek a kísérletek és kezelési módszerek az embrió javát szolgálják, élete megmentése érdekében”.
A dokumentum alapvetően nem a kísérletek ellen van, de az embriókon végzett nem terápiás kísérletek mindig komoly kockázatot jelentenek a meg-nem-született személy számára. Egyébként a már megszületett és a még meg-nem-született személyeken végzett nem terápiás kísérletek között nincs komoly különbség, hiszen mindkét esetben komoly kockázatról van szó. A már megszületett személy esetében is csak akkor adhat törvényes hozzátartozó beleegyezést, ha az nem jelent komoly kockázatot az embrió vagy a magzat életére.