Az emberi cselekedet egzisztenciális és vallásos jelentősége


Az emberi cselekvésnek egzisztenciális és vallásos jelentése is van. Miért?

Mert az örök életünk minősége (örök boldogság vagy örök kárhozat) függ tetteinktől, egészen pontosan attól, hogy igaz ítéletek fényében jó erkölcsi döntéseket hozunk-e vagy sem.

II. János Pál pápa 1993-ban megjelent Veritatis Splendor kezdetű enciklikájában világosan beszél erről, amikor a gazdag ifjú történetét idézi fel: Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?

Amint azt a pápa is mondja, itt elsősorban nem a követendő szabályok iránti érdeklődik az ifjú, hanem az élet értelméről és lényegéről (VS, 7). Olyan kérdés ez, amely minden embert lényege legmélyén érint, és senki nem kerülheti el. A fiatalember érzi, hogy szoros összefüggés van az erkölcsi jó és saját rendeltetésének, léte értelmének a beteljesedése között.

A gazdag ifjú kérdésének egzisztenciális és vallásos jelentése is van, hiszen pontosan a szabadon választott cselekedetekben és azok által határozzuk meg önmagunkat, monda a pápa.

Minden választásunk magában hordozza önmagunk meghatározását, azt, amivé válni akarunk, és ami által életünket a legfőbb Jó, az Igazság, és végső soron Istennel szemben építjük fel (VS, 65).

Röviden: szabadon választott tetteink által határozzuk meg magunkat, és ezáltal azt, hogy egy bizonyos személlyé váljunk. Szabadok vagyunk ezt vagy azt tenni, de nem vagyunk szabadok abban, hogy amit teszünk, arról mi döntsük el, hogy az erkölcsileg jó vagy rossz.
Ezt saját tapasztalatunkból is ismerjük, hiszen amikor szabadon döntünk és teszünk meg valamit, amiről már akkor tudjuk, hogy erkölcsileg rossz.
Választhatunk tehát jól vagy rosszul, jót vagy rosszat. És ha tényleg azok vagyunk, aminek szeretjük lefesteni és hirdetni magunkat (jó embereknek), akkor jól és a jót kell választanunk, vagyis az igazsággal összhangban kell megtennünk.