Az ember szabadsága
|
Szent Tamásnak a szabadságról alkotott fogalma a Kinyilatkoztatásnak azon aspektusában gyökerezik, miszerint az ember Isten képmására teremtetett. A témával kapcsolatban lásd még a Lábjegyzetekhez írt posztunkat: |
Mit jelent az, hogy az ember Isten képmása?
A képmás kifejezés feltételezi, hogy a képmás és az minta között sajátos (specifikus) hasonlóság, illetve egy ún. eredési kapcsolat áll fenn. Szent Tamás szerint az ember, minden ember, természete szerint, lelkében Isten képmását hordozza.
|
Az ő felfogásában ez azt jelenti, hogy az ember Isten képmása abban az értelemben, vagy mértékben, amennyiben magában hordozza a Szentháromságos Isten sajátos tulajdonságainak hasonlóságát. Az ember ezt a hasonlóságot magától Istentől kapja a teremtésekor (foganása pillanatában). Ez a sajátos hasonlóság kiterjed mind az ember létére, életére, intellektuális, vagyis értelmes természetére, spiritualitására, értelmére és akaratára. Az ember elsősorban e két utóbbi képessége által képmása Istennek, pontosabban a Szentháromságnak: értelme (intellectus) és akarata (voluntas) által. Az ember értelem által ismeri meg a valóságot, míg akaratával szereti a megismert valóságot. Ezzel kapcsolatban érdemes áttekinteni, amit a lélek képességeiről szólva már kifejtettünk. |
Értelme és akarata révén az ember saját cselekedeteinek forrásává válik. Tettei, amennyiben ismeri és akarja is ezeket a tetteket, tőle erednek; az ember tehát ura cselekedeteinek és felelősséggel tartozik értük. Az ember szabadsága az értelem és az akarat együttműködésében gyökerezik. Úgy is szoktuk mondani, hogy az ember szabad akarattal rendelkezik. Igen ám, de itt két dolgot is szem előtt kell tartanunk:
- a szabadságot nem szabad azonosítani az ember akaratával. Az akarat még nem szabadság, és a szabadság nem akarat.
- a szabad akarat nem független az értelemtől, sőt, Tamás felfogásában az értelem - jó esetben - igaz, csak egy apró lépéssel, de mindig megelőzi az akarat munkáját.