A pozitív isteni és emberi törvény


Szent Tamás gondolkodásában a törvény – általánosságban – két különböző elemet mindig magába foglal:
-   a törvény az értelemben gyökerezik, vagyis lényegileg értelmes rendet, rendelkezést és elrendezést hordoz magában, illetve fejez ki. Egy törvény mindig egy adott cél elérése érdekében születik, e cél érdekében rendelik el. Ez az adott cél végső soron a közjó (Bonum communis). A törvény tehát az értelem aktusa.
  • A cél sok emberre és sok mindenre vonatkozhat, de mindezeket a közjóra irányítva egységbe fogja és egy közös szabály alá vezeti. Ez a közös szabály a közjó. Ebből a szempontból a törvény az értelemnek a közjóra irányuló aktusa.
  • A törvény szerzője (és kihirdetője) a közjóért felelős személy (vagy hivatal). Isten, mint az Univerzum teremtője, az egész univerzum törvényhozója is). Érvényesen csak az adott közösség javáért felelős személy hozhat és hirdethet ki törvényeket.


Az isteni törvény

Abban különbözik az örök törvénytől, hogy pozitív, gyakorlati formában, Istennek a történelembe való beleavatkozása révén nyert kihirdetést (Tízparancsolat és a többi Mózes-i törvény). Egy törvényt nem azért mondunk isteninek, mert Istentől ered (ez is igaz), hanem azért, mert Isten, az ő természetfeletti tervének megfelelően azt ki is hirdeti.
A Tízparancsolat (tiltás vagy előírás formájában) de magába foglalja a természettörvény alapelveit. Ezek igazából az emberi értelemnek az eredeti bűnből fakadó gyengesége miatt lettek kihirdetve (ezt nevezzük az eredeti bűnből származó tudatlanságnak). Ha a bűn nem sebezte volna meg az emberi értelmet, az ember értelmének természetes és sebzetlen fényénél képes lenne felismerni a természettörvény minden alapelvét és „előírását” (melyekre előírt, kihirdetett formában akkor nem is lenne szükség).
Az értelem homályához pedig még hozzáadódik az akarat gyengesége is, mert akaratunkat szintén megsebezte a bűn, így az nem képes önmagától az igaz jóra irányulni: szüksége van a kegyelem erejére.


Az emberi törvény

Olyan emberek alkotta törvényekről van szó, melyeket az emberi közösség, társadalom sajátos céljai érdekében hoztak. Az emberi, pozitív törvények lényegében magát a természettörvényt (és a természetjogot) fejezik ki, veszik át, de azt akár át is alakíthatják, meghosszabbíthatják, kiegészíthetik a különböző koroknak és körülményeknek megfelelően. Legitimitását végső soron viszont mindig a természettörvényhez való igazodásából nyeri. Ha a természettörvénynek ellentmond, akkor elveszíti törvény-voltát (pl. amikor a törvény előírja ártatlan emberek kivégzését, kiirtását, ez súlyosan ellentmond a természettörvénynek több okból, melyekből mi most kettőt emelünk ki:
  • az első és alapvető gyakorlati parancs, mely a természettörvényből fakad a következő: a jót tenni kell, a rosszat kerülni. Egy ártatlan emberi élet kioltása azonban mindig súlyos bűn, tehát egy ilyen tett nem képezheti törvény tárgyát.
  • Másrészt egy ilyen törvény ellentmondana az ember (és minden élőlény) életre és önmaga megőrzésére irányuló legmélyebb természetes hajlamának, és éppen ezért az élethez való természet-adta jogának is.

Egy igazságtalan törvény nem törvény többé, és lelkiismeretben nem kötelez.