A lelkiismeret és alapjai
Emberi, erkölcsi cselekvésünk értelmünk és akaratunk együttműködéséből valósul meg.
Az első gyakorlati elveket természetszerűleg hordozzuk magunkban, és egy természetes készségünkből fakadnak, amit synderesisnek nevezünk. Ez a synderesis az, ami a jóra serkent, késztet bennünket, míg elveti a rosszat amikor azt keressük, hogy mi az amit meg kell tennünk (mi a jó, helyes tett itt és most),
|
De mi is a lelkiismeret?
Joseph Butler (1692-1752) szerint a lelkiismeret nem más, mint az a lelki funkció, amely összeveti a szívünkben jelenlévő alapelveket és külső cselekedeteinket, megítéli őket, mely által egyes tetteket jónak ítél, másokat pedig rossznak.
Tamás szerint azonban a lelkiismeret nem valami erkölcsi érzék, amely fáklyaként világítja meg a jót és a rosszat. Szerinte a lelkiismeret egy gondolkodási, érvelési folyamat.
- Ezt a folyamatot a synderesis által megragadott alapelvekkel kezdjük: a jót meg kell tenni, nem szabad igazságtalanságot elkövetni másokkal szemben, stb. Lehet, hogy ez ezeket így nem mondjuk ki magunkban, mégis bennünk élnek. Szívünk mélyén sejtjük, hogy amit tenni készülünk, vagy tettünk az jó vagy rossz.
- Ezt követően azokról a cselekedetekről hozunk ítéletet, azokat mérlegeljük, amelyeket az adott helyzetben készülünk végrehajtani. Például: mondhatom, hogy a Józsi bácsi pénztárcájának az elemelése lopás. De mivel a lopás rossz, a rosszat pedig kerülni kell, nem emelem el a Józsi bácsi pénztárcáját.
Vagyis mi a lelkiismeret? A lelkiismeret gyakorlati, cselekvő értelmünk ítélete, mégpedig úgy, hogy általános, egészen egyszerű alapelveket alkalmazunk konkrét élethelyzetekre, szituációkra.
A lelkiismeret feladata, hogy a synderesis által megragadott egyszerű elvek által meghatározza, mit kell tenni, vagy hogy amit tettünk, az jó vagy rossz.
Ha készülök ellopni Józsi bácsi bukszáját, a synderesis révén felismerem, hogy nem szabad rosszat, igazságtalanságot elkövetni. Majd felismerem, hogy bizonyos tettek lopásnak minősülnek. Lelkiismeretem pedig megállapítom, hogy Józsi bácsi bukszáját ellopni helytelen.
Tamás szerint tehát a lelkiismeret nem egy erkölcsi erény vagy képesség, hanem egy egyszerű ítélet, melyet különböző racionális érvek fényében hozunk és aszerint is járunk el. Inkább az értelem és nem annyira az akarat munkája, és előfordul, hogy nem jó cselekedetekben végződik ez az ítélet.
De az is lehetséges, hogy egy tettet rossznak ítél lelkiismeretünk, mégis megtesszük. Sőt, a lelkiismeret vezethet minket objektíve rossz tettekhez is annak ellenére, hogy az illető a jót akarja tenni. A lelkiismeret tehát nem tévedhetetlen. A lelkiismeret egy gondolkodási, érvelési folyamat és bizony előfordul, hogy hiba csúszik be: ha rosszak az érvek, megállapítások, akkor a konklúzió is téves lesz.
Érdekes módon Tamás mégis azt mondja, hogy mindenkinek követnie kell a lelkiismeretét, még akkor is, ha az objektíve téves, mert minden cselekedet, amely ellenkezik az ésszel – vagyis amikor valaki saját belátása ellen cselekszik – rossz. Ha valakinek azt értelme azt sugallja, hogy ezt és ezt meg kell tenni, akkor azt meg kell tenni. Tamás szerint még a téves lelkiismeret is kötelez bennünket.