A szeretet
ST, II-II.q.23-46.
Szent Ágoston szerint a szeretet a szívünk olyan belső megmozdulása, amely arra indít bennünket, hogy Istenért önmagáért (és nem valami más, kapott jó miatt) örvendezzünk.
Aquinói Tamás szerint viszont a szeretet egy belénk öntött isteni (teologális) erény, mely Istentől ered (Isten a szeretet lételve, princípiuma), illetve elsődlegesen Istenre irányul (a szeretet elsődleges tárgya maga Isten). A szeretet mint isteni, elénk öntött erény készségessé teszi az emberi akaratot, hogy Istent mindennél jobban szeresse, a felebarátot (a szeretet másodlagos tárgya) pedig úgy szeressük, mint önmagunkat. Tamás szerint a szeretet – mivel egyesít bennünket Istennel, - nem más, mint Istennel való barátság. A szeretet a legmagasabb szintű erény, és nélküle semmilyen más erény nem valósulhat meg igazán és ténylegesen bennünk. A szeretet irányít minden más erényt bennünk, és lakhelye az emberi akaratban van. Ehhez érdemes megnézni a lélek képességei oldalunkat. |
A szeretet alapjai
Már említettük, hogy a szeretet belénk öntött isteni erény. Ám, mondja Tamás, ezt nem úgy kell érteni, hogy akkor a Szentlélektől kapott szeretet bábként mozgat bennünket, anélkül, hogy mi magunk aktívan részt vennénk a szeretetben, vagyis hogy tőlünk magunktól is eredne ez a szeretetet. Nem! Tamás azt mondja, hogy a szeretet isteni erénye egyben tőlünk is függ, tőlünk is ered.
Ha az isteni szeretet csak bábként mozgatna bennünket, ez ellent mondana az emberi akarat természetének. Miért? Azért, mert akaratunk megmozdulásainak belülről, belőlünk kell kiindulniuk, máskülönben szeretetünk nem lenne szándékos és főleg nem szabad. Ez magának a szeretet természetének is ellentmondana.
Nekünk embereknek vannak természetes irányultságaink, melyekben osztozunk más teremtményekkel. Ezek az belső, velünk született irányultságok a következők:
Ha az isteni szeretet csak bábként mozgatna bennünket, ez ellent mondana az emberi akarat természetének. Miért? Azért, mert akaratunk megmozdulásainak belülről, belőlünk kell kiindulniuk, máskülönben szeretetünk nem lenne szándékos és főleg nem szabad. Ez magának a szeretet természetének is ellentmondana.
Nekünk embereknek vannak természetes irányultságaink, melyekben osztozunk más teremtményekkel. Ezek az belső, velünk született irányultságok a következők:
- A jóra való irányultság: a jó az, amire minden létező vágyik, amit ösztönösen keres, amire irányul. Ez a jó itt nem valami erkölcsi jót jelent, hanem azt, ami az adott létező javát, életét, fennmaradását szolgálja. Az első ilyen jó maga a lét, a létezés.
- Ebből fakad a második belső irányultság: minden létező törekszik saját létének megőrzésére, megvédésére. Ezért keresi minden élőlény ösztönösen is azt, ami védi életét, és igyekszik kerülni azt, ami veszélyt jelenthet rá.
-
A szexuális egyesülésre
irányuló hajlam, belső irányultságot is magunkban hordozzuk, mely egyrészt a
fajfenntartást is biztosítja, illetve a társas létet is. Még az állatokban is
meg van ez a két belső hajlam, ám az embernél természetesen ez magasabb szinten
és (jó esetben) tudatosan, a józan észnek megfelelően valósul meg.
- Az ötödik természetes hajlam azonban már csak és kizárólag az emberben található meg: az igazság megismerésére irányuló hajlam. Csak az embernek van meg az az irányultsága, hogy a körülötte lévő valóságot és annak okait, egészen a végső okig eljutva, megértse, felkutassa. Az emberi értelem magában hordozza az igaz, a lét megragadására való hajlamot és képességet: ez az irányultság az emberi értelem természetének legfontosabb jellemzője
Az emberi cselekvés természetes alapjai
Az emberi cselekvés alapjai az emberben:
- maga az ember, akinek értelme és akarata van (sőt, ide sorolhatnánk az érzékszerveket, melyek által megismerünk, és a szenvedélyeket is, hiszen ezek is szerepet kapnak mindennapos cselekedeteinkben, döntéseinkben.
- A természetes erkölcsi törvény, amely mintegy kívülről segíti a helyes emberi cselekvést (ám tudjuk, hogy egy törvény lehet rossz, és igazságtalan is, amit nem szabad követni).
Az emberi cselekvés természetfölötti alapjai
Az emberi cselekvésnek azonban nem csak természetes alapjai vannak, hanem természetfelettiek is, melyek a következők:
- a kinyilatkoztatás és a kegyelem;
- az isteni erények, vagyis a hit, a remény és a szeretet.
- A hit (fides) olyan világosságot ad az értelemnek, mellyel képes fel- és megismerni a hit első alapelveit, sőt, maga a hit az, amely arra ösztönzi az akaratot, hogy elfogadja, egyfajta beleegyezését adja a hittitkokat kifejező hitcikkelyekbe. (Láthatjuk egyrészt, hogy a hit valóban ajándék, másrészt pedig igenis feltételezi a mi szabad akaratunkat, beleegyezésünket is).
- A remény (spes) úgy irányítja akaratunkat Isten felé, mint a mi végső, és valóban elérhető célunk felé. Vagyis Isten színelátása, az Ő megismerése, szeretése nem reménytelen ábránd számunkra.
- A szeretet (caritas) pedig úgy irányítja akaratunkat Isten felé, mint akivel valóban, és igazán, természetfeletti módon egyesülünk.