Az emberi lélekről
ST, I.q.75-76.
Szent Tamás gondolkodásában, különösen is pedig antropológiájában a lélek az emberi személy szerves, integrált részét képezi. Először is, maga a lélek kifejezést Tamás minden élőlényre alkalmazza, de nem azonos módon és értelemben. Általános szempontból azt mondhatjuk, hogy a lélek (anima) az adott létező szubsztanciális formája. Mit jelent ez? Azt, hogy ez az ún. forma képezi az adott létező életelvét (formális princípiumát), a forma tehát lételvet is jelent. A szent Tamás-i természetfilozófia szerint minden élőlénynek van egy lelke, ezek az ún. lelkes élőlények (animalis), legyen csupán vegetatív (növényi) létező, vagy akár érzékelő élőlény (állat, ember). Ezek szerint tehát az állatoknak is van lelke, beleértve az embert is. Az ember azonban olyan lelkes élőlény, amelynek lelke értelmes (rationalis). |
Az emberi lelket, amennyiben a gondolkodás elveként (okának, feltételének) tekintjük, szellemnek is nevezzük. Hasonlóképpen mondhatjuk azt is, hogy az embernek szellemi lelke van.
Szent Tamás szerint azonban egy és ugyanazon lélek az, ami a testi létezőket áthatja, és ami egyben – az ember esetében – a gondolkodás elve is. Egyetlen lélek van tehát az emberben, illetve az embernek egyetlen lelke van, ami magába foglalja a vegetatív, az érzékelő funkciókat, és egyben az értelmes élet, a gondolkodás elveként is szolgál.
Az ember szellemi lelke
Az embernek szellemi (spirituális) lelke van. Tamás, az emberről illetve az emberi lélekről szóló tanulmányaiban mindig aláhúzza, hogy az ember összetett létező (ens complex): formából és anyagból áll. (A létezőknek ez a megközelítése Arisztotelésztől ered. A forma az adott létező lételvét, benső természetét jelöli, ami által az adott létező az, ami /a ló formája a ló-ság, az emberé az ember-ség, a kavicsé a kavics-ság, stb/; az anyag pedig az adott létező fizikai, anyagi megvalósulását jelöli, melyet a forma hat át és tesz valóban létezővé). |
Az ember formája nem más, mint értelmes lelke, amely egyben az ember a legsajátosabb benső, ontológiai tulajdonsága is. Ez a lélek önmaga által (és nem valami másban) létezik, szubzisztál. Az emberi lélek tehát nem akcidentális, hanem, amint azt Tamás mondja, léte abból fakad, ami a lélek maga (ST, Ia.q.75.a.11-2).
Az emberi lélek minden tevékenység elve, kiindulópontja. Az ember (és egyébként minden teremtett létező) saját léttevékenységei által jut el önmaga teljességére, amire természeténél fogva és természetszerűen irányul).
Az emberi lélek azonban, mivel értelmes, meghatározó szerepet játszik az ember életében. Először is azért, mert ebben az értelmes lélekben gyökereznek mindazok a képességek, amelyeknek segítségével az ember végső célja felé tart.
Már említettük, hogy az ember összetett lény: formából és anyagból tevődik össze. Az ember formája az ő értelmes lelke. De vajon miben áll anyagi volta?
Az ember „anyaga” nem más, mint a teste, melyet a forma, az értelmes lélek áthat.
Az emberi lélek minden tevékenység elve, kiindulópontja. Az ember (és egyébként minden teremtett létező) saját léttevékenységei által jut el önmaga teljességére, amire természeténél fogva és természetszerűen irányul).
Az emberi lélek azonban, mivel értelmes, meghatározó szerepet játszik az ember életében. Először is azért, mert ebben az értelmes lélekben gyökereznek mindazok a képességek, amelyeknek segítségével az ember végső célja felé tart.
Már említettük, hogy az ember összetett lény: formából és anyagból tevődik össze. Az ember formája az ő értelmes lelke. De vajon miben áll anyagi volta?
Az ember „anyaga” nem más, mint a teste, melyet a forma, az értelmes lélek áthat.
Az értelmes lélek az ember szubsztanciális formája
Amikor Tamás a lélekről beszél, akkor az értelmes lelket (anima intellectiva) érti alatta.
Az ember lelkét Tamás úgy definiálja, mint az ember legsajátosabb elvét. Tamás így beazonosítja az értelmet, a lélek legmagasabb rendű részét (görögül: nousz). Ez az értelmes elv az ember formája. A lélek tehát az élet elve is. Az első szabály, amit Tamás felállít, a cselekvés elve. Egy létező cselekvésének elve maga a formája, ami által egy létező az, ami. Ami egy létezőt meghatároz és azzá tesz, ami, azt is meghatározza, hogy miként cselekszik.
- az értelmi tevékenység elve az ember lelke (ST I.q.75.a.2).
- Az elvet, ami által gondolkodunk, értelemnek (intellectus) vagy értelmes léleknek nevezzük (ST, I.q.76.a.1.sc).
- Az értelmes, értő elv (principium intellectivum) az ember formája (ST, I. q.76.a.1.sc).
Az ember lelkét Tamás úgy definiálja, mint az ember legsajátosabb elvét. Tamás így beazonosítja az értelmet, a lélek legmagasabb rendű részét (görögül: nousz). Ez az értelmes elv az ember formája. A lélek tehát az élet elve is. Az első szabály, amit Tamás felállít, a cselekvés elve. Egy létező cselekvésének elve maga a formája, ami által egy létező az, ami. Ami egy létezőt meghatároz és azzá tesz, ami, azt is meghatározza, hogy miként cselekszik.
Az ember teste
Fontos megjegyeznünk, amint azt Tamás is aláhúzza, hogy önmagában sem a lélek, sem az anyag nem az ember! Az ember nem csupán lélek, vagy nem csupán test, hanem test és lélek.
Sőt, Tamás, az emberi lélekről szóló munkájában hosszasan fejtegeti, hogy az emberi lélek számára természetes (kifejezetten természetéhez tartozik), hogy a testtel egyesüljön. A testtel való egyesült állapot a lélek természetes és normális állapota (ebből következik, hogy a halál nem a lélek teljes, normális állapota, és hogy a lélek – mivel a halál, a testtől való elszakadása után is létezik - mintegy áhítozik a test után, s ezt az ontológiai vágyakozását csak a feltámadás elégítheti ki). A léleknek a testtel való egyesülése azért „természetes” számára, mert a lélek egy adott testnek a formája, éltető elve.
Sőt, Tamás, az emberi lélekről szóló munkájában hosszasan fejtegeti, hogy az emberi lélek számára természetes (kifejezetten természetéhez tartozik), hogy a testtel egyesüljön. A testtel való egyesült állapot a lélek természetes és normális állapota (ebből következik, hogy a halál nem a lélek teljes, normális állapota, és hogy a lélek – mivel a halál, a testtől való elszakadása után is létezik - mintegy áhítozik a test után, s ezt az ontológiai vágyakozását csak a feltámadás elégítheti ki). A léleknek a testtel való egyesülése azért „természetes” számára, mert a lélek egy adott testnek a formája, éltető elve.
De a léleknek nem csak azért van szüksége a testre, mert élteti azt! A lélek a test által, sőt, csakis a testen keresztül képes megismerni a világot. Az emberi megismerés ugyanis az érzékekhez, érzékszervekhez kötődik. A lélek a test nélkül semmit nem képes megismerni. Ebből következik, hogy a léleknek, hogy képes legyen megismerni és szeretni, szüksége van a testre. |
A test létének értelme abban áll, hogy úgymond az ember szellemi lelkének partnerévé, társává lesz. Az emberi test, mint a lélek teljességének biztosítója, metafizikai szinten és szempontból teljesen más szinten helyezkedik el, minden más, akár magasabb rendű állatok teste. Az emberi test nem csupán biológiai, morfológiai vagy fiziológiai szempontból különbözik az állatok testétől, hanem nagyon komoly metafizikai és ontológiai különbség van köztük.