Az erkölcsi cselekvés és a természettörvény kapcsolata
Az emberi választás és cselekedet mindig az értelem és az akarat közös munkájából születik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden tettünk jó, erkölcsileg helyes. Csupán arról van szó, hogy erkölcsileg akkor vagyunk igazán felelősek a tetteinkért, ha tudjuk, hogy mit teszünk, ismerjük a célt, vagyis azt, hogy miért tesszük, amit teszünk. A cél ismerete már magába foglalja azt is, hogy akarjuk is azt a célt (hiszen ha nem akarnánk, nem is tűznénk ki magunk elé célként). |
Cselekedeteink tehát értelmesek, felfoghatóak, értelmezhetőek (noha vannak emberi tettek, melyeket úgymond képtelenek vagyunk megérteni…), továbbá mindig valamilyen célra irányulnak. Semmit nem teszünk csak úgy, mindig valamilyen cél érdekében cselekszünk.
Igazából csak a ténylegesen jó, erkölcsileg helyes cselekedeteket lehet értelmesnek, a józan észnek megfelelőnek tekinteni. Ez a józan ész nem csupán a józan paraszti észt feltételezi, jóllehet, ez is fontos, hanem inkább azt, hogy az értelem és az akarat rendezetten és összehangoltan, természetüknek megfelelően működnek. Az értelem az igazra, vagyis a valóság tényleges és reális megismerésére törekszik, míg az akarat valós és tényeleges, tehát nem csupán egy látszólagos jóra irányul.
A bűnös, erkölcsileg rossz, helytelen cselekedet értelmetlen, nélkülözi a józan észt.
Ám még a rossz tetteket is egy adott cél érdekében visszük végbe, legyen bármilyen súlyos rosszról is szó. De érdekes módon nem azért visszük végbe, mert rossz, hanem azért, mert – bár tudjuk, hogy objektíve rossz, amit teszünk, sőt, olykor számunkra is vannak rossz oldalai – de az általunk választott rossz tett valamilyen szempont miatt, alapján mégiscsak jó nekünk.
Ilyenkor többnyire csak erre a szubjektíve jó szempontra koncentrálunk, és igyekszünk magunk előtt letagadni, hogy:
|
De mit is nevezünk jónak?
Miért akarunk egyáltalán bármiféle jót?
Jó az, ami a javunkra válik. Az élelem, víz, pihenés, lélegzés, mozgás, stb mind olyan alapvető dolgok, melyek nélkül nem élhetnénk. Ezek mind egyfajta jók számunkra, melyek révén életben maradunk, növekszünk, magasabb rendű dolgok, mint ismeretszerzés, barátság, stb, felé törekedhetünk. A jó – legyen az a legalapvetőbb jó – az, amit a kiteljesedés felé vezet bennünket.
Igen ám, de vannak látszólagos jók. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudjuk valamiről, hogy nem jó – ez is előfordulhat -, hanem azt, hogy az csak valamilyen szempont alapján jó nekem. Mi emberek tehát mindig valamilyen jó érdekében, annak eléréséért cselekszünk. Nem tudjuk nem akarni a jót, mert az a mi kiteljesedésünket szolgálja.
Ebből fakad a természetes erkölcsi törvény első alapelve: a jót meg kell tenni, a rosszat el kell kerülni.
Ez az az alapelv, melynek mentén cselekszünk. Egy olyan alapelvről van szó, melyet minden legalább minimális intellektuális képességekkel rendelkező ember képes felismerni. Ez választásaink és tetteink kiindulópontja.
Akár jót, akár rosszat teszünk, mindig látunk benne valamit, ami számunkra jó, és azt akarjuk elérni. Azt, hogy hogyan tudjuk elérni a vágyott jót, gyakorlati értelmünk dolgozza ki és viszi végbe az akarat és a test közreműködésével. A jó észlelése után, amikor már célul tűztük ki magunk elé, értelmünk azt kérdezi, hogy mit kell tenni a jó eléréséért. |
Az első és legalapvetőbb jó maga a lét. Minden más jó elérésének feltétele a létezés: ebben mi emberek osztozunk minden más létezővel.
Azt, hogy a lét a legalapvetőbb jó, talán abból lehet leginkább megragadni, hogy minden élőlény törekszik önmaga életben tartására, önmaga megőrzésére: minden élőlény táplálkozik, növekszik, belső, létét biztosító tevékenységekkel (anyagcsere) rendelkezik. De ide sorolhatjuk még a testi létet mint olyat, a testi integritást (még egy növény is elpusztul, ha apró miszlikre vágjuk…), az egészség.
A másik alapvető jó a testi egyesülés: ez már nem csak az egyed létben tartására, hanem a saját faj fenntartására is irányul. Ebből fakad egy másik jó is: az utódok felnevelése, tanítása is. Természetesen nálunk embereknél a szexuális egyesülésre irányuló hajlam nem csupán a szaporodást célozza, hanem a társas együttlétet is, mely a házasságban éri el teljességét. A házasság egyébként – Szent Tamás szerint – a legmélyebb barátság két ember, egy férfi és egy nő között. Ezt csupán az Istennel való barátság előzi meg. Az ember igen fontos java még a tudás, az ismeret, a valóság ismerete is, különösen is pedig az igazság ismerete Istenre vonatkozóan, valamint az emberi közösségen belül szövődő barátságok is.
Milyen erkölcsi következményei vannak mindennek?
Láttuk, hogy a legalapvetőbb erkölcsi alapelv: a jót meg kell tenni, a rosszat el kell kerülni. Hogyan?
Az élet, melyre minden létező természeténél fogva, úgymond ösztönösen irányul, jó. Tehát meg kell őrizni, védeni kell. Az igazság ismerete szintén jó: és mivel mi emberek magunkban hordozzuk az igazság megismerésének vágyát, éppen ezért az igazság megismerése és annak biztosítása jó, azt védeni, támogatni kell (vö: tanuláshoz való alapvető emberi jog…). A barátság jó, tehát arra törekedni kell, őrizni, ápolni. Stb, stb…
Ezeket az alapigazságokat mindenki képes elismerni. Akinek kétségei vannak felőle, próbálja meg magára vagy szeretteire alkalmazni ezek megvonását. Ép eszű és lelkű ember ezeket nem vonja kétségbe. Sőt, még a nagyon gonosz emberek is tisztában vannak ezekkel, de valamilyen oknál fogva nem tartják ezeket tiszteletben. Legfeljebb tagadják önmaguk előtt is, és különböző ürügyekkel racionalizálják, megokolják tetteiket.
A fent említett javak közül, bár igen nagy jókról van szó (élet, barátság, stb), nem ezek a legfőbb jók. De ettől még nem kevésbé reálisak, valóságosak. Mindegyik a maga módján az ember tökéletesedését, kiteljesedését szolgálják. Éppen ezért él bennünk a belső felszólítást, ösztökélés, hogy a jót, a bennünket és másokat kiteljesítő, boldogságunkat előmozdító jót tegyük, és mindazt, ami azzal szemben áll, ami attól eltávolít, vagy másokat foszt meg tőle, azt kerüljük.
És mivel magunkban hordozzuk annak képességét, hogy felismerjük: a jót meg kell tenni, a rosszat kerülni kell, értelmünk és akaratunk szabad használatának birtokában bizony felelősek vagyunk tetteinkért.
A legfőbb jó maga Isten.