A törvény fogalma Aquinói Szent Tamás gondolkodásában
ST, I-II.90-108.


Szent Tamás gondolkodásában a törvény – általánosságban – két különböző elemet mindig magába foglal:
-   a törvény az értelemben gyökerezik, vagyis lényegileg értelmes rendet, rendelkezést és elrendezést hordoz magában, illetve fejez ki. Egy törvény mindig egy adott cél elérése érdekében születik, e cél érdekében rendelik el. Ez az adott cél végső soron a közjó (Bonum communis). A törvény tehát az értelem aktusa.
  • A cél sok emberre és sok mindenre vonatkozhat, de mindezeket a közjóra irányítva egységbe fogja és egy közös szabály alá vezeti. Ez a közös szabály a közjó. Ebből a szempontból a törvény az értelemnek a közjóra irányuló aktusa.
  • A törvény szerzője (és kihirdetője) a közjóért felelős személy (vagy hivatal). Isten, mint az Univerzum teremtője, az egész univerzum törvényhozója is). Érvényesen csak az adott közösség javáért felelős személy hozhat és hirdethet ki törvényeket.


                                               A törvények rendszere Szent Tamásnál


A katolikus természetjogi tanítás egyik csúcspontja Szent Tamás Summa theologica című művében található, melyben az angyali doktor a törvény következő meghatározását adja: „a törvény a tetteknek valamiféle szabálya vagy mértéke, amely az embert cselekvésre indítja, avagy a cselekvéstől visszatartja.”[1] Egy Frivaldszky János által idézett Szent Tamás-i meghatározás szerint „A törvény nem más, mint a közjóra irányuló ész-rend, amit az hirdetett ki, aki a közösség gondját viseli.”[2]

A törvények rendszerét tekintve Szent Tamás a következőket különbözteti meg. Az örök törvény (lex aeterna), ami minden törvényhozás isteni forrása, az isteni bölcsesség, amennyiben mindent a helyes cél felé állított be, illetve mozgat; az erkölcsi természettörvény (lex naturalis), amely az emberi szívnek és értelemnek az örök törvényből való részesedése; továbbá a pozitív törvény (lex positiva), amely a közjót szolgáló értelmes és kihirdetett rendelkezés, és attól ered, akinek feladata, hogy a közösség gondját viselje. A pozitív törvény egyik alfaja az emberi törvény (lex humana), amely a lex naturalis kihirdetése, és melyet Szent Tamás ius gentium-ra és ius civile-re tagol; másik alfaja a lex divina, ami az Ó- és Újszövetségben kinyilatkoztatott törvényt jelenti, és szintén két alfaja van: a régi, vagy mózesi törvény (lex vetera vel mosaica), mely az Ószövetség törvénye, középpontban a Tízparancsolattal, másik alfaja Krisztus törvénye (lex Christi), mely az evangéliumi törvénnyel azonos.[3]

Szent Tamás a Tízparancsolatról szóló 1273. évi nagyböjti elmélkedésében a törvénynek kevésbé differenciált tagolását alkalmazza. Szintén szól természettörvényről, valamint Mózes és Krisztus törvényéről, továbbá a bűn törvényéről, mely a Sátán kísértéséből ered, s melynek révén az értelem nem engedelmeskedik Istennek, a test pedig az értelemnek és a léleknek. A törvények fajtáinak ismertetését követően megjegyzi, hogy mivel az ismereteket nem mindenki képes könnyen megszerezni, Krisztus adott egy rövid törvényt, az isteni szeretet törvényét, és ezen törvénynek kell szabályoznia minden emberi cselekedetet.[4]


[1] Tarjányi Zoltán, A törvény Aquinói Szent Tamás gondolkodási rendszerében, in A Törvény (Erkölcsteológiai tanulmányok 3) (szerk. Tarjányi Zoltán), Jel, Budapest 2004, 69.
[2] Frivaldszky János, Klasszikus természetjog és jogfilozófia, Szent István Társulat, Budapest 2007, 119.
[3] Vö. Tarjányi Zoltán, A törvény Aquinói Szent Tamás gondolkodási rendszerében, in A Törvény (Erkölcsteológiai tanulmányok 3) (szerk. Tarjányi Zoltán), Jel, Budapest 2004, 69-70. és Papp Miklós, Az erkölcsi belátás előrehaladása a „lex naturalis”-ra vonatkozóan, 109.
[4] Vö. Tarjányi Zoltán, A törvény Aquinói Szent Tamás gondolkodási rendszerében, in A Törvény (Erkölcsteológiai tanulmányok 3) (szerk. Tarjányi Zoltán), Jel, Budapest 2004, 67. és Aquinói Szent Tamás, Előadások a Tízparancsolatról (ford. Gecse Gusztáv) (A keresztény bölcselet klasszikusai), Seneca, Pécs 1992, 13-19.