Az Első Igazság
Magától értetődő, hogy számos teremtett valóság képezhetné a hit tárgyát, mint például Krisztus embersége, a Szentírás, stb... Ám nem így van. Ahhoz, hogy ennek okát megértsük, lássuk, mit is ért szent Tamás az ún. Első Igazság alatt.
Amennyiben a hitet mint megismerő habitust tekintjük, vagyis mint olyasvalamit, ami a megismerés rendjéből származik, onnan ered, illetve ott „érhető tetten”, akkor azt látjuk, hogy amit a megismerő emberi értelem elsősorban „megcéloz”, az maga a dolgok, az észlelt létező „igazsága”, vagyis valós és önmagával azonos létezése. A hit, mint teológiai erény esetében a megismert „dolog”, létező nem egy igazság a sok közül (ami persze nem azt jelenti, hogy ezek értéktelenek vagy jelentéktelenek lennének), hanem itt az igazságok Igazságát ismerjük meg, az Igazságot a maga abszolút valóságában, melyet Tamás Első Igazságnak nevez. A hit ezt az első Igazságot, minden végső vonatkozási pontját, és minden igazság végső forrását ragadja meg. Ebben az értelemben a hit, az Első Igazság ilyen megismerése megelőzi mind a reményt, mind a szeretetet (hiszen csak azt remélhetjük és szerethetjük, amit ismerünk). |
„Úgy tűnik tehát, hogy a hit tárgya az, amit elénk tárnak, hogy higgyünk” [videtur esse obiectum fidei quod nobis proponitur ad credendum] (ST, IIa-II.ae.q.1.a.1.arg1).
Egy kis magyarázat:
- mit tárnak elénk hogy higgyük? - Istent.
- Ki tárja elénk? - maga Isten.