A remény
ST, II-II.q.17-22.
A remény az az isteni erény, mely által vágyunk a Boldogságra, a Mennyek Országára és az örök életre, és amely által bizalmunkat Krisztus ígéreteibe vetjük, és a Szentlélek kegyelmének segítségére támaszkodunk. A remény által Istenre mint a végső jóra és mint hatékony segítségre irányulunk (ST, II-II.q.16.a.6.ad3). Az ember istenes, teologális élete nem más, mint az Isten életében való részesedés. Az isteni élet – mely lényegileg spirituális, lelki valóság - bennünk történő megvalósulásának elve a megszentelő kegyelem. |
Az isteni élet az ember két alapvető képességére épülve bontakozik ki bennünk:
- Az értelemre,
- És az akaratra.
Egy adott valóság kétféleképpen érzékelhető vágyóképességünk által:
- vagy mint jó,
- vagy mint valami rossz.
A szeretet azonban képes az absztrakcióra is: ha az adott, vonzó jó nincs jelen, nem elérhető, akkor vágyat (és nem pedig örömöt) ébreszt bennünk. Ha a jó jelen van, akkor a gyönyörködést, érzéki örömöt váltja ki bennünk.
Ha az észlelt valóság rossz, akkor a vágyóképesség első reakciója a gyűlölet, (mely azonban feltételezi a szeretetet).
Ha rossz mint még nem jelenlévő rossz jelentkezik, akkor a vágyóképesség vagy meneküléssel vagy elfordulással válaszol. Ez a vágy ellentettje, mely minden eszközt megragad, hogy elkerülje a közelgő rosszat.
Ami az érzelmi állapotot meghatározza?
- az, hogy az adott valóság jó vagy rossz számunkra,
- de a lélek megmozdulásának iránya is fontos: felvehetjük a harcot, de vissza is húzódhatunk.
A következőket különböztethetjük meg tehát:
|
A reményről szóló kinyilatkoztatás
Mivel a bizalom a remény egyik jellemzője, ezért közös vonásokat is hordoz a hittel. A bizalom a remény formális alkotóeleme, vagyis a bizalom az, ami által remélünk. Bizalmunk van abban:
A reményről szóló kinyilatkoztatás Ábrahám történetével kezdődik: hite eggyé válik a reménnyel. Az Ószövetségben a remény egyre inkább fiúi, gyermeki vonásokat ölt magára.
- aki beszél (Isten, aki megígérte az örök életet), mert Ő igazmondó,
- de nem csak azért bízunk benne mert igazmondó, hanem azért is, mert mindenható és hűséges.
A reményről szóló kinyilatkoztatás Ábrahám történetével kezdődik: hite eggyé válik a reménnyel. Az Ószövetségben a remény egyre inkább fiúi, gyermeki vonásokat ölt magára.
A remény mint isteni (teologális) erény
Az isteni erényeket tehát a kinyilatkoztatás által ismerjük, sajátos tárgyuk maga Isten.
Az erény a lélek olyan tevékeny, operatív habitusa, mely:
Az erény a lélek olyan tevékeny, operatív habitusa, mely:
- megkönnyíti a helyes, erkölcsös cselekvést,
- az akaratot saját tevékenységére irányítja, segíti: egyre tökéletesebben irányul a végső célra.
- Isteni erény, mert sajátos tárgya maga Isten, abban az értelemben, hogy a remény által az ember helyes módon (nem kishitűen, de nem is elbizakodottan, nem is értelmetlenül) irányul Istenre, halad felé.
A remény Isten által belénk öntött erény.
Az erényeknek a tökéletes cselekvést kell biztosítani. Az igazi remény igazi erény: magára az isteni Jóságra támaszkodik. Ugyanakkor látnunk kell, hogy az Istenbe vetett remény azt is kifejezi, hogy még nem bírjuk Őt, még nem érkeztünk meg Hozzá. Ebben az értelemben a remény bizonyos tökéletlenséget fejez ki, de a mi földi életünkben mégis a legtökéletesebb, erényes magatartást fejezi ki. |
Az ember veleszületett irányultsága a számára természetes úton elérhető Boldogságra az értelem és az akarat egyenessége, helyessége révén valósul meg: ebben a esetben az akarat az értelem által felismert és bemutatott jóra irányul. A természetfeletti Boldogságra történő irányuláshoz, illetve annak eléréséhez azonban szükséges az értelem és az akarat kegyelem általi felemelése:
- az értelemé: vagyis az isteni világosság segítségével nyert ismeret, mely a hitben valósul meg.
- az akaraté: melyet természetfeletti módon két belénk öntött erény is segít: az Istenre-irányulásban a remény, míg a affektív szinten a szeretet (caritas) belénk öntött erénye segít bennünket.
A remény mint erény és a remény mint szenvedély közötti különbség
Remény
Tamás formális és materiális tárgyának szemszögéből határozza meg a reményt.
A remény tárgya: az örök boldogság: ez maga a szuverén és legfőbb Jó, amit azonban az ember nehezen ér el (az isteni segítség nélkül pedig egyáltalán nem lehetséges). Ez a jó, bár nehéz elérni, mégis elsőbbséggel bír. Az akarat azonban nem képes reménnyel vágyakozni erre a legfőbb jóra, csak akkor, ha ennek a Jónak a mindenhatóságára támaszkodik, amely lehetővé teszi számára ennek a Jónak az elérését. A remény székhelye az akaratban található, bizonyossága pedig a hit bizonyossága. |
Remény(kedés)
Reménynek nevezzük azonban a lélek haragvóképességének természetes megmozdulását, szenvedélyét is, mely feltételezi a vágyat. A remény, mint szenvedély egy még nem jelenlévő, de megszerezhetőnek, tehát nem lehetetlennek ítél érzékelhető jóra irányul. Oka egy elsődleges, bizonyos értelemben primitív szeretet, ugyanakkor szeretetet is hoz létre: a vágyott valóság szeretetet ébreszt abban, aki vágyik az adott dologra. Ez a szeretet pedig cselekvésre késztet, mely elhárítja a vágyott dolog felé vezető akadályokat.
Ellentéte a reménytelenség. |