A halál meghatározása[1]
|
1968-ig a halál általánosan elfogadott meghatározása a
következő volt:
A spontán keringés és a légzés visszafordíthatatlan leállása. Ugyanakkor, mivel a 20. század vége felé megszaporodtak a szervátültetések, s az orvostudomány rohamosan fejlődött, az élő emberből történő szervátültetések gyakorlata kapcsán felmerült az az igen megalapozott aggodalom, hogy esetleg viviszekció, azaz élveboncolás útján nyerik ki a szükséges szerveket az emberből. Ezért volt fontos, hogy a halál fogalmát újradefiniálják, illetve felállítani azokat a kritériumokat, melyekre a halál beálltának megállapításakor bizonyossággal lehet támaszkodni. |
Számos filozófus szerint bizonyos állapotokban az ember vagy nem tekinthető élőnek, vagy, ha biológiai értelemben élőnek is mondható, személynek semmiképpen sem; aki pedig nem személy, annak érdekei, célja sincsenek, tehát nem szükséges életben tartani (vagyis megölhető).
Ezzel kapcsolatban, többek között, a következő kérdések merülhetnek fel:
- a tartósan vegetatív állapotban lévő és mesterségesen életben tartott ember vajon élő vagy halott?a csak mesterségesen táplált ember élő vagy halott, és egyáltalán személynek tekinthető-e?
- az anenkefáliával (tk. agyvelő nélkül) világra jött újszülött vajon élő embernek, illetve személynek tekinthető-e?
- Locked-in (bezártsági) szindrómában szenvedő ember, aki öntudatánál van, ám fizikailag gyakorlatilag vegetatív állapotban lévő ember vajon halott?
Így a halál vagy csak biológiai szempontból értendő,
anélkül, hogy számot adnánk a személy eltűnéséről, vagy pedig csak személyes
dimenzióban értelmezzük, a testtel való kapcsolata nélkül (ez történik, amikor
valaki például tartósan kómában, ill. vegetatív állapotban van).
De vannak filozófusok, akik a halált kizárólag etikai szempontból igyekszenek megközelíteni. Ilyenkor a fő kérdés az, hogy egy adott emberi életet (Locked-in szindróma, vagy tényleges vegetatív állapotban lévő emberi életet (spontán légzéssel és keringéssel, mint például az éberkómás betegek) érdemes-e leélni.
Mindezek a szempontok és kérdések végül a halál új meghatározásához vezettek. Jelenleg, ám nem minden filozófus által elfogadottan, halálnak nevezzük az agykéreg, a nagyagy, és az agytörzs visszafordíthatatlan leállását, amely egyben az agyhalál jelenleg érvényes definíciója is. Egyes esetekben a légzés és a keringés még mesterségesen fenntartható, de a szervezet, mint egységes egész, már megszűnt működni, és a szervek működése, immár egymástól függetlenül, csak ideig-óráig áll fenn.
A halálnak ezt a - tulajdonképpen az agyhalálhoz kötődő – meghatározását – a katolikus Egyház elfogadja.
De vannak filozófusok, akik a halált kizárólag etikai szempontból igyekszenek megközelíteni. Ilyenkor a fő kérdés az, hogy egy adott emberi életet (Locked-in szindróma, vagy tényleges vegetatív állapotban lévő emberi életet (spontán légzéssel és keringéssel, mint például az éberkómás betegek) érdemes-e leélni.
Mindezek a szempontok és kérdések végül a halál új meghatározásához vezettek. Jelenleg, ám nem minden filozófus által elfogadottan, halálnak nevezzük az agykéreg, a nagyagy, és az agytörzs visszafordíthatatlan leállását, amely egyben az agyhalál jelenleg érvényes definíciója is. Egyes esetekben a légzés és a keringés még mesterségesen fenntartható, de a szervezet, mint egységes egész, már megszűnt működni, és a szervek működése, immár egymástól függetlenül, csak ideig-óráig áll fenn.
A halálnak ezt a - tulajdonképpen az agyhalálhoz kötődő – meghatározását – a katolikus Egyház elfogadja.
A halál különböző meghatározásai
Szociológiai meghatározás: ebben a halál definíciója a társadalmi többség közmegegyezésétől függ, sőt, a különböző szubkultúrák szerint is változik. Egy pluralista társadalomban, mint például a mienk itt Magyarországon (és minél nyugatabbra megyünk, annál inkább így van), egy katolikus hívő a teljes biológiai halál állapotában lévő embert tekinti halottnak, vagy minimum az agyhalál feltételeit kimerítő állapotban lévő emberről jelenti ki, hogy halott. Ezzel szemben egy utilitarista filozófiát valló ember álláspontja szerint egy ember halottnak tekinthető, amennyiben nem képes személyes képességeinek (Értelem, akarat, stb) gyakorlására, vagyis nincsenek érdekei (nincs fájdalom és örömérzet, nincsenek céljai, és ami a legfőbb, az illető tartósan nincs öntudatánál). A két felvázolt véglet között számos variáció megférhet, ami számos feszültséget tud okozni elsősorban (orvosi) etikai kérdésekben.
A halál ún. szociológiai megközelítése teljes mértékben relatív, nincs objektív mércéje (és ebbe természetesen nem tartozik bele az orvosi etikai kódex által meghatározott halál, valamint a kérdést érintő polgári, ill. büntető törvénykönyvek paragrafusai, ill. az ezekben található fogalmak… ez teljesen más kategória…).
Pszichológiai meghatározás: csak az emberi személyre vonatkoztatható definíció, miszerint a halál a személyes képességek (öntudat, értelem, akarat, érzelmi reakciók, stb), tulajdonságok gyakorlásának visszafordíthatatlan elvesztését jelenti. Ez lényegében azt jelenti, hogy maga a személy meghalhat anélkül, hogy teste vele halna: vagyis a személy eltűnik, míg annak biológiai szőttese, a test tovább funkcionál. Ez a megközelítés közel áll az előbb említett utilitarista szemlélethez.
A halál pszichológiai meghatározása több nehézséget is magában hordoz: először is: a személy létét csak a képességek gyakorlásához köti. Ezzel viszont kizárja, hogy az az ember, aki még nem tudja használni értelmét, akaratát, nincsenek célja, stb, pl. egy csecsemő, személy lenne, de azt is kizárja, aki már nem tudja használni ezeket a képességet (Alzheimer-kórban szenvedő ember, vegetatív állapotban lévő ember, stb…). Egy másik probléma, ami talán kevésbé szembetűnő: az emberi személy, aki (a katolikus hit) szerint test-lélek egysége, ebben a felfogásban dualista jegyeket mutat. Ez azonban filozófiai kérdés, ezért javasoljuk a test-lélek aloldalunkat is megnézni.
A halál biológiai meghatározása szerint a halál nem más, mint a szervezet egységes egészként történő működésének visszafordíthatatlan megszűnése. Ennek a definíciónak a megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy nem fenyegeti relativizmus, hiszen objektív vizsgálatokkal kimutathatók a szükséges kritériumok megléte ill. hiánya.
A halál ún. szociológiai megközelítése teljes mértékben relatív, nincs objektív mércéje (és ebbe természetesen nem tartozik bele az orvosi etikai kódex által meghatározott halál, valamint a kérdést érintő polgári, ill. büntető törvénykönyvek paragrafusai, ill. az ezekben található fogalmak… ez teljesen más kategória…).
Pszichológiai meghatározás: csak az emberi személyre vonatkoztatható definíció, miszerint a halál a személyes képességek (öntudat, értelem, akarat, érzelmi reakciók, stb), tulajdonságok gyakorlásának visszafordíthatatlan elvesztését jelenti. Ez lényegében azt jelenti, hogy maga a személy meghalhat anélkül, hogy teste vele halna: vagyis a személy eltűnik, míg annak biológiai szőttese, a test tovább funkcionál. Ez a megközelítés közel áll az előbb említett utilitarista szemlélethez.
A halál pszichológiai meghatározása több nehézséget is magában hordoz: először is: a személy létét csak a képességek gyakorlásához köti. Ezzel viszont kizárja, hogy az az ember, aki még nem tudja használni értelmét, akaratát, nincsenek célja, stb, pl. egy csecsemő, személy lenne, de azt is kizárja, aki már nem tudja használni ezeket a képességet (Alzheimer-kórban szenvedő ember, vegetatív állapotban lévő ember, stb…). Egy másik probléma, ami talán kevésbé szembetűnő: az emberi személy, aki (a katolikus hit) szerint test-lélek egysége, ebben a felfogásban dualista jegyeket mutat. Ez azonban filozófiai kérdés, ezért javasoljuk a test-lélek aloldalunkat is megnézni.
A halál biológiai meghatározása szerint a halál nem más, mint a szervezet egységes egészként történő működésének visszafordíthatatlan megszűnése. Ennek a definíciónak a megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy nem fenyegeti relativizmus, hiszen objektív vizsgálatokkal kimutathatók a szükséges kritériumok megléte ill. hiánya.
A halál kritériumai
A biológiai halálnak
természetesen megvannak a megfelelő anatómiai feltételei, melyek a következők:
- a légzés és keringés visszafordíthatatlan leállása (ugyanakkor bizonyos ideig még mesterségesen fenntarthatók);
- az agyi (agykérgi, nagyagy és az agytörzs) funkciók visszafordíthatatlan leállása (beleértve a légzést és keringést is, hiszen ezek központja is az agytörzsben találhatók, és így értelemszerűen ezek is leállnak) bizonyos ideig még mesterségesen fenntarthatók.
Felhasznált irodalom:
Christopher Kaczor, A Defense of Dignity, Notre Dame Univ, USA, Indiana, 2013; 133-153;
Elio Sgreccia, Personalist Bioethics, NCBC, Philadelphia, 2012; 644-648;
Patrick Lee-Robert P. George, Body-Self Dualism in Contemporary Ethics and Politics, Cambridge, 2010; 163-169;
Christopher Kaczor, A Defense of Dignity, Notre Dame Univ, USA, Indiana, 2013; 133-153;
Elio Sgreccia, Personalist Bioethics, NCBC, Philadelphia, 2012; 644-648;
Patrick Lee-Robert P. George, Body-Self Dualism in Contemporary Ethics and Politics, Cambridge, 2010; 163-169;
