II. János Pál pápa: az "Élet Evangéliuma" (Evangelium Vitae) kezdetű enciklikája
1995. Március 25.
Az Élet Evangéliuma kezdetű enciklikájában II. János Pál pápa világosan fejti ki, hogy miben áll az emberi élet minden mással összehasonlíthatatlan méltósága, és megvizsgálja többek között azokat az elméleteket és ideológiákat, melyek az emberi méltóság, különösen is a leggyengébbek és legsérülékenyebben méltóságának tagadására törekszenek. A dokumentum négy nagy fejezetből áll, ezeket fogjuk röviden összefoglalni. |
I. Rész: Az emberi életet fenyegető veszélyek
A Szentatya egy Káinról és Ábelről szóló elmélkedéssel vezeti be enciklikáját, majd az emberiséget napjainkban fenyegető veszélyeket világítja meg. A pápa ezeknek a veszélyeknek a gyökerét főleg a rosszul értelmezett, autonómiának is nevezett emberi szabadságban látja. Ma főleg azt értjük emberi szabadság alatt, hogy mi magunk határozzuk meg, mi a jó és mi a rossz. Ez azonban elvakítja az embert, és eltompítja Isten iránti fogékonyságát, valamint megakadályozza őt az ember minden mással összehasonlíthatatlan méltóságának elismerésében.
Így aztán az ember lassan odáig jutott, hogy egyes embertársaitól megvonja a létezés jogát: az önmagát erősnek, egészségesnek ítélő ember élet-halál urává teszi önmagát a szemében gyengének és éppen ezért az életre nem érdemes embertársa fölött. A leggyengébbek között foglalnak helyet a még meg nem született emberek, a szenvedők, krónikus betegek és haldoklók.
Így aztán az ember lassan odáig jutott, hogy egyes embertársaitól megvonja a létezés jogát: az önmagát erősnek, egészségesnek ítélő ember élet-halál urává teszi önmagát a szemében gyengének és éppen ezért az életre nem érdemes embertársa fölött. A leggyengébbek között foglalnak helyet a még meg nem született emberek, a szenvedők, krónikus betegek és haldoklók.
|
II. János Pál szóvirágok nélkül kimondja, hogy korunk, mely mind gyakrabban tagadja a szolidaritást, nem más, mint a halál kultúrája. Társadalmainkat elsősorban a hatékonyságelvűség jellemzi: aki nem tud hatékonyan együttműködni és hasznot hajtani, annak nincs helye a társadalomban, vagy csak akkor, ha a társadalom azt engedélyezi neki. Ilyen eset áll fenn például akkor, amikor egy magzat élete a szülők, pontosabban az anya hozzájárulásától függ, hogy a gyermek maradhat-e a méhében, vagy sem.
Talán a fenti példából is látható, hogy az önös érdekek a legszélsőségesebb formában is helyet kapnak. Az önérdekek érvényesítéséhez azonban csak azoknak van joga, akik önállóan tudnak érdekeikről nyilatkozni, és teljesen függetlenek másoktól. |
A szabadság mai fogalma abszolút módon magasztalja az individualizmust és visszautasítja a másik emberrel szembeni nyitottságot, együttérzést és szolidaritást.
A szabadságnak ez a félreértelmezése azonban tönkreteszi az embert és a társadalmat.
Ahogy II. János Pál pápa mondja, az ember ma már nem képes önmagát „titokzatosan másnak, különbnek tekinteni”. Ma az ember többnyire úgy tekint önmagára, mint valami tökéletes fizikai létezőre, de nem többre; nem képes többé önmagát transzcendens létezőnek tekinteni, és az életet sem tartja többé Isten ajándékának, és önmagát sem az élet őrének és felelős gondviselőjének.
A szabadságnak ez a félreértelmezése azonban tönkreteszi az embert és a társadalmat.
Ahogy II. János Pál pápa mondja, az ember ma már nem képes önmagát „titokzatosan másnak, különbnek tekinteni”. Ma az ember többnyire úgy tekint önmagára, mint valami tökéletes fizikai létezőre, de nem többre; nem képes többé önmagát transzcendens létezőnek tekinteni, és az életet sem tartja többé Isten ajándékának, és önmagát sem az élet őrének és felelős gondviselőjének.
A remény jelei
Ezekkel az ijesztő tényekkel szemben a Szentatya azonban a remény jeleit is felsorakoztatja. Melyek ezek a jelek, és miről ismerhetjük fel őket?
A remény jelei közé tartozik, hogy számos házaspár vállalja nagylelkűen a gyermekeket, hogy sok-sok család védi, szolgálja, óvja az életet, legyen szó akár magzatról, elhagyott, sérült gyermekről, vagy elesett, beteg, idős emberekről. A remény jelének kell tekintenünk, hogy sok ember vállal önzetlenül szolgálatot kórházakban, szegény-szállásokon, idősek otthonában, és sok tudós keresi és szolgálja az igazságot saját tudományterületén belül. Társadalmi kezdeményezések révén számos intézmény jön létre az élet, a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak védelmében. Sok-sok ember küzd a békéért, a háborúk lezárásáért, egy igazságosabb világért, és sokan dolgoznak a világgazdaság igazságos fejlődéséért, kiegyensúlyozott ütemezéséért is.
Ezek a tények mind-mind a remény jelei számunkra, hogy a rossz az egyetlen erő, ami működik ebben a világban, még ha sokszor ez is a benyomásunk.
A remény jelei közé tartozik, hogy számos házaspár vállalja nagylelkűen a gyermekeket, hogy sok-sok család védi, szolgálja, óvja az életet, legyen szó akár magzatról, elhagyott, sérült gyermekről, vagy elesett, beteg, idős emberekről. A remény jelének kell tekintenünk, hogy sok ember vállal önzetlenül szolgálatot kórházakban, szegény-szállásokon, idősek otthonában, és sok tudós keresi és szolgálja az igazságot saját tudományterületén belül. Társadalmi kezdeményezések révén számos intézmény jön létre az élet, a szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak védelmében. Sok-sok ember küzd a békéért, a háborúk lezárásáért, egy igazságosabb világért, és sokan dolgoznak a világgazdaság igazságos fejlődéséért, kiegyensúlyozott ütemezéséért is.
Ezek a tények mind-mind a remény jelei számunkra, hogy a rossz az egyetlen erő, ami működik ebben a világban, még ha sokszor ez is a benyomásunk.
II. rész: Az életről szóló keresztény üzenet
Ez a fejezet elsősorban Krisztusról, az élet Igéjéről beszél nekünk. A Szentatya rámutat, hogy az evangélium nem valami elvont dolog, hanem nagyon is konkrét és személyes valóság. Az Evangélium ugyanis Jézus valóságos személyének megnyilvánulásában áll.
„Krisztusban ugyanis véglegesen fölhangzik és teljességében adatik az élet Evangéliuma – melyet már az ószövetségi kinyilatkoztatás fölajánlott, sőt bizonyos módon minden férfi és nő szívébe bele van írva – minden lelkiismeretben „kezdettől”, azaz a teremtéstől fogva visszhangzik, úgyhogy a bűn ellenére lényeges vonásaiban a természetes emberi értelem is megismerheti” (EV 29).
„Krisztusban ugyanis véglegesen fölhangzik és teljességében adatik az élet Evangéliuma – melyet már az ószövetségi kinyilatkoztatás fölajánlott, sőt bizonyos módon minden férfi és nő szívébe bele van írva – minden lelkiismeretben „kezdettől”, azaz a teremtéstől fogva visszhangzik, úgyhogy a bűn ellenére lényeges vonásaiban a természetes emberi értelem is megismerheti” (EV 29).
A pápa azonban nem csak a gyengék, idősek, betegek védelmében emel szót, hiszen a ma kor emberképe minden egyes személy, minden egyes ember létének legmélyebb értelmét érinti – senki sem bújhat ki előle. Jézus Krisztus, folytatja a Szentatya, engedelmes volt mindhalálig: ezért Isten felmagasztalta őt (vö: Fil, 2,8); Jézus pontosan halála által nyilatkoztatja ki az élet értékét és ragyogását, mert a kereszten bemutatott engedelmessége az új élet forrásává válik minden ember számára. |
Az emberi élet mindennél többet ér, mert az az élet, amit az Isten nyújt az embernek, egészen más, mint az, amit a többi élőlénynek ad. Bár az ember is a föld porából alkottatott, minden élőlény fölött áll, elsősorban pedig pontosan azért, mert az emberi élet Isten jelenlétének kifejeződése a világban, az ő jelenlétének jele, dicsőségének nyoma.
Jézus feltárja előttünk, hogy amikor Isten életet ad nekünk, akkor valójában önmagából ad át nekünk valamit, úgy, hogy Jézussal egyesülve az Egyetlen Örökkévaló életében részesülünk.
Márpedig ennek az életnek nem csupán a kezdetekor van méltósága, hanem az élet folyamán és a végén is, mert az egész emberi élet arra irányul, hogy ismeretben és szeretetben egyesüljön Vele.
Az emberi élet Isten megnyilatkozásának színhelye, ahol találkozunk és egységbe lépünk Vele.
Jézus feltárja előttünk, hogy amikor Isten életet ad nekünk, akkor valójában önmagából ad át nekünk valamit, úgy, hogy Jézussal egyesülve az Egyetlen Örökkévaló életében részesülünk.
Márpedig ennek az életnek nem csupán a kezdetekor van méltósága, hanem az élet folyamán és a végén is, mert az egész emberi élet arra irányul, hogy ismeretben és szeretetben egyesüljön Vele.
Az emberi élet Isten megnyilatkozásának színhelye, ahol találkozunk és egységbe lépünk Vele.
Isten irántunk való szeretetében és bizalmában ránk bízta a teremtett világ gondviselését, különösen is az emberi életet illetően. A házastársak éppen ezért különösképpen is partnerei és munkatársai Istennek.
Az emberi élet akkor a legtörékenyebb és sebezhetőbb, amikor a világba lép, illetve amikor elhagyni készül azt. Ez a sérülékeny emberi élet, mely még legerősebb állapotában is törékeny marad, Isten kivételes és drága ajándéka, és mindig kedves Isten szemében, de különösen akkor, amikor a leggyengébb. |
A „ne ölj” parancsa pontosan ezt a törékeny életet akarja védeni elsősorban, illetve annak méltóságát és szentségét.
Ez a parancs Jézusban nyerte el teljes értelmét, melyet ki is mond, amikor így szól: „senkinek sincs nagyobb szeretete, mint annak, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,15).
Az élet evangéliuma a Kereszten teljesedett be. A Megváltó oldalából kifolyó víz és vér által nyertük el Isten életét.