A Katolikus Egyház álláspontja
a mesterséges inszeminációval és megtermékenyítéssel kapcsolatban
A beavatkozás erkölcsi megítéléséhez nagyon fontos először is szem előtt tartani, hogy miként vélekedik a katolikus Egyház a házasságról, annak céljáról, méltóságáról, valamint magáról az emberről, emberi személyről, különösen is pedig a gyermekről.
Csak ezek pontos megértésével, átelmélkedésével és befogadásával tudjuk megérteni, mit miért mond az Egyház a reprodukciós medicina (az élet nemzésével kapcsolatos orvosi beavatkozások) lehetőségeiről. Az Egyház nagyon komolyan nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban, többek között a Donum vitae (1987), az Evangelium vitae (1995) és a Dignitas Personae-ban (2008). Ezekről bővebben a megfelelő oldalon találunk információt. Mindhárom dokumentum határozott antropológiát képvisel, és racionális érvek és ellenérvek alapján is vizsgálja a kérdést. Érdemes ezekre a dokumentumokra, főleg pedig megértésükre időt szánni. |
Az Egyház álláspontjának és a dokumentumok lényege
Az Egyház felfogása szerint az emberi szaporodás, az új élet nemzése nem csupán egy fizikai, biokémiai folyamat, amiben a test, az ivarszervek, vagy csupán az ivarsejtek vesznek részt.
A szexualitás az ember integráns része, vagyis nem lehet az arra szolgáló biológiai „eszközeinket” elszakítani magától az embertől, hogy aztán abból új embert hozzunk létre. Az Egyház szerint a szexualitás olyan mélyen gyökerezik bennünk, hogy annak megélése nem lehet más, csakis személyes, felelős, szabad vagyis erkölcsi cselekedet. A szexuális életnek – az Egyház szerint – csak házasságon belül van helye, mert csak egymás felé elkötelezett személyek jogosítják fel egymást egyrészt a szülőségre, másrészt a gyermeknek joga van arra, hogy stabil, biztonságot nyújtó, szerető kapcsolatban foganjon és szülessen. Csak a házasságon belül képes a két fél valóban teljesen odaajándékozni magát a másiknak. A teljes odaadottság, önátadás magába foglalja a testet is, vagyis az ember biológiai, pszichológiai, érzelmi, spirituális valóságát. A mesterséges inszemináció, megtermékenyítés esetében a szaporodás biológiai feltételeit elszakítjuk az egész ember integráns valóságától, ami egy természetellenes szakadást hoz létre a személyen és a házastársi aktuson belül. (vö: E. Sgreccia, Personalist Bioethics, p 484).
Ha nincs test és lélek egysége, akkor személy sincs, következésképpen a szexualitás is a-perszonális, személytelen lesz.
A szexualitás erkölcsisége, főleg pedig erkölcsössége magába foglalja a személy, a pár és a házasság, valamint a házastársi aktus egységét és teljességét. Ezek a szempontok nagyon fontosak, ha valóban a személyt és a kapcsolatot építő, gazdagító módon akarjuk megközelíteni a születésszabályozás, az utódnemzés és az idevonatkozó orvosi beavatkozások kérdését.
A szexualitás az ember integráns része, vagyis nem lehet az arra szolgáló biológiai „eszközeinket” elszakítani magától az embertől, hogy aztán abból új embert hozzunk létre. Az Egyház szerint a szexualitás olyan mélyen gyökerezik bennünk, hogy annak megélése nem lehet más, csakis személyes, felelős, szabad vagyis erkölcsi cselekedet. A szexuális életnek – az Egyház szerint – csak házasságon belül van helye, mert csak egymás felé elkötelezett személyek jogosítják fel egymást egyrészt a szülőségre, másrészt a gyermeknek joga van arra, hogy stabil, biztonságot nyújtó, szerető kapcsolatban foganjon és szülessen. Csak a házasságon belül képes a két fél valóban teljesen odaajándékozni magát a másiknak. A teljes odaadottság, önátadás magába foglalja a testet is, vagyis az ember biológiai, pszichológiai, érzelmi, spirituális valóságát. A mesterséges inszemináció, megtermékenyítés esetében a szaporodás biológiai feltételeit elszakítjuk az egész ember integráns valóságától, ami egy természetellenes szakadást hoz létre a személyen és a házastársi aktuson belül. (vö: E. Sgreccia, Personalist Bioethics, p 484).
Ha nincs test és lélek egysége, akkor személy sincs, következésképpen a szexualitás is a-perszonális, személytelen lesz.
A szexualitás erkölcsisége, főleg pedig erkölcsössége magába foglalja a személy, a pár és a házasság, valamint a házastársi aktus egységét és teljességét. Ezek a szempontok nagyon fontosak, ha valóban a személyt és a kapcsolatot építő, gazdagító módon akarjuk megközelíteni a születésszabályozás, az utódnemzés és az idevonatkozó orvosi beavatkozások kérdését.
A homológ (férj-feleség közötti) inszemináció kérdése
Amennyiben a beavatkozás a házastársi aktust nem helyettesíti, hanem természetes céljának elérésében segíti, akkor nem vet fel erkölcsi dilemmát. A természetes cél segítése azt jelenti, hogy valamilyen problémát ugyan orvosilag igyekszik megoldani, ám maga az orvosi beavatkozás nem helyettesíti a házastársi aktus egyetlen integráns, szerves aspektusát sem, vagyis tiszteletben tartja a házastársak fizikai, erkölcsi, pszichikai, lelki egységét, egyet sem kihagyva ezek közül. Ehhez lásd: Humanae vitae enciklika, 14.
Most nézzük a kérdést konkrétabban:
Amennyiben a rendes házastársi aktust követően a hüvelyben lévő spermiumok áthelyezéséről (a méhnyakhoz, a méhbe, vagy akár a petevezetékbe történő átvezetésről) van szó, ennek nincs akadálya, mert csak az aktus céljának elérését segítik vagy megkönnyítik, mialatt maga a házastársi aktus egysége sem erkölcsileg, sem fizikailag, sem pszichikailag nem sérül.
A Donum vitae világosan aláhúzza, hogy amennyiben egy beavatkozás tiszteletben tartja a házastársi aktusban a feleket egyesítő és a nemző aktus egységét, szétválaszthatatlanságát, akkor az az orvosi beavatkozás megengedett.
Fontos aláhúzni, hogy Egyház soha nem azért ellenez egy beavatkozást, mert az mesterséges: ez önmagában még nem meghatározó. Ugyanakkor ma már bárhogyan lehet gyereket „szerezni”, ha minden kötél szakad, béranyát is lehet rendelni, felkérni. Ám az Egyház úgy véli, hogy bár a gyermek utáni vágy természetes, ez nem jelenti, hogy azt mindenáron ki is kell elégíteni. A gyermek utáni vágy „jogossága” nem elég: az odavezető útnak, módszereknek, eszközöknek is jogosnak, vagyis igazságosnak kell lenniük: tiszteletben kell tartaniuk a házasság szentségét, méltóságát, a nő és a férfi méltóságát, a születendő gyermekek méltóságát és jogait, különös tekintettel a létrehozott embriók élethez való jogára.
Most nézzük a kérdést konkrétabban:
Amennyiben a rendes házastársi aktust követően a hüvelyben lévő spermiumok áthelyezéséről (a méhnyakhoz, a méhbe, vagy akár a petevezetékbe történő átvezetésről) van szó, ennek nincs akadálya, mert csak az aktus céljának elérését segítik vagy megkönnyítik, mialatt maga a házastársi aktus egysége sem erkölcsileg, sem fizikailag, sem pszichikailag nem sérül.
A Donum vitae világosan aláhúzza, hogy amennyiben egy beavatkozás tiszteletben tartja a házastársi aktusban a feleket egyesítő és a nemző aktus egységét, szétválaszthatatlanságát, akkor az az orvosi beavatkozás megengedett.
Fontos aláhúzni, hogy Egyház soha nem azért ellenez egy beavatkozást, mert az mesterséges: ez önmagában még nem meghatározó. Ugyanakkor ma már bárhogyan lehet gyereket „szerezni”, ha minden kötél szakad, béranyát is lehet rendelni, felkérni. Ám az Egyház úgy véli, hogy bár a gyermek utáni vágy természetes, ez nem jelenti, hogy azt mindenáron ki is kell elégíteni. A gyermek utáni vágy „jogossága” nem elég: az odavezető útnak, módszereknek, eszközöknek is jogosnak, vagyis igazságosnak kell lenniük: tiszteletben kell tartaniuk a házasság szentségét, méltóságát, a nő és a férfi méltóságát, a születendő gyermekek méltóságát és jogait, különös tekintettel a létrehozott embriók élethez való jogára.