Az appetitus (kívánság) fogalma szent Tamás gondolkodásában
Tág értelemben a kívánság olyan benső megmozdulás, mely egy szerv vagy egy ösztön szükségleteit igyekszik kielégíteni. Tamás szóhasználatában azonban a kívánság, appetitus szó igen gazdag jelentéstartalommal bír, és igen közeli rokonságban áll a természetes irányultságokkal. Végső soron a kívánság magának az adott létezőnek a belső irányultsága valami számára megfelelő valóság felé. Ez a valóság azonban nem csupán megfelelő, hanem egyenesen jó a létező számára. Éppen emiatt a jó-ság, kívánatosság miatt irányul felé, és akarja elérni. |
Tamás megkülönbözteti a természetes és a választott, tudatos kívánságot.
-
Természetes kívánság (appetitus naturalis): a természet, az adott
létező természetének sajátos, rá jellemző irányultsága, hajlama. Ez
tulajdonképpen ki is fejezi az adott létező természetét, képességeit,
irányultságait. Éppen ezért a természetes kívánság, appetitus egyrészt
elválaszthatatlanul hozzátartozik az adott létező természetéhez, másrészt pedig
elfojthatatlan. Ez nem csak az anyagi, hanem a spirituális létezőkre (vagyis az
emberre) is érvényes.
Itt fontos különbséget tennünk a hajlam és a tényleges megmozdulás között:A tényleges megmozdulást valamilyen valóság, dolog, tárgy felé már eleve meghatározza a hajlam, az inklináció. Éppen ezért a megmozdulás szükségszerűen követi a természetes hajlamokat.
-
Választott kívánság (appetitus elicitus): olyan irányultság, amelyet
az adott, észlelt tárgy, valóság észlelése, érzékelése, bizonyos értelemben
ismerete befolyásol, motivál. Ehhez még hozzájárul az is, hogy az adott,
érzékelt valóság megfelelő az érzékelő alany számára (ha nem lenne számára
megfelelő, vagyis jó, akkor nem indulna felé…). Ez a választott kívánság egy
meghatározott képességből, annak sajátos tevékenységéből ered. S bár az adott
hajlam, irányultság egy adott képességből ered (pl. az értelemből, mely
természeténél fogva hajlik a valóság, az igazság ismeretére), a hajlam nem
csupán az adott képességé, hanem az egész emberé. Választott kívánságra
azonban nem csak az ember képes, hanem az állatok is, akik érzékszerveik révén
képesek bizonyos benyomásokat, érzéki ismereteket szerezni a körülöttük lévő
világról.
Mivel mind az állatok, mind az emberek képesek a választott kívánságra, magától értetődik, hogy ezen belül meg kell különböztetnünk:
- az érzékekhez kötött kívánságot
- az értelmes, racionális kívánságot.
Az érzékekhez kötődő kívánság, appetitus szükségszerűen az érzékelésből, illetve az abból létrejövő képből, benyomásból születik.
- Ha az appetitus a vágyóképességünket érinti, akkor ez a kívánság az adott jó birtoklására, megszerzésére fog irányulni.
- Ha az adott jó a haragvóképességünket érinti (mert nehezen megszerezhető), akkor akár agresszíven is harcolni fog érte az adott élőlény, létező (az oroszlán, ha éhes, bizony üldözőbe veszi a gazellát). Minden érzelem, szenvedély, lelki megnyilvánulás az érzékelésből fakadó kívánsághoz (appetitus sensitivus) kötődik.
A racionális vagy értelmes kívánság, vágy a jó észleléséből fakad, és ezt a jót, legyen az bármi is, azért kívánja meg az értelmes létező, mert az számára jónak tetszik. Úgy is mondhatnánk, hogy jó oka van arra, hogy megkívánja és megszerezze. A racionális vagy értelmes kívánság, vágy a jó észleléséből fakad, és ezt a jót, legyen az bármi is, azért kívánja meg az értelmes létező, mert az számára jónak tetszik. Úgy is mondhatnánk, hogy jó oka van arra, hogy megkívánja és megszerezze. Ezt a vágyat Tamás inkább racionálisnak, értelmesnek nevezi s nem annyira spirituálisnak vagy intellektuálisnak. Miért? Azért mert maga az értelem (ratio) az, ami ezt a jót a jó színe alatt észleli, ragadja meg. |
Az értelmes vágy, az appetitus rationalis pontosan az akarás képességének (potentia, facultas) felel meg, az akaratnak felel meg, melynek Tamás végső soron minden megmozdulását az ember jóra irányuló természetes hajlamára vezeti vissza.
Márpedig Tamás ezt a jóra irányuló természetes hajlamot szeretet-nek nevezi.
Bármire is irányuljon az értelmes kívánság, az appetitus rationalis, legyen az bár a természetes szeretet egyik megvalósulása, az biztos, hogy csak a jó és a boldogság látszata és színei alatt lesz kívánatos az adott dolog. Ebből fakad az ember szabadsága az egyes jókkal, az egyes, számára vonzó, kívánatos dolgokkal, létezőkkel szemben. Minden egyes konkrét jó ugyanis csak az egy és egyetemes jó részleges, egyéni megvalósulása és megnyilvánulása.
Ez az oka annak, hogy képesek vagyunk a jót mint jót önmagáért szeretni, hogy képesek vagyunk valaki, valami mást is szeretni önmagunkon kívül, anélkül, hogy a természetes önszeretetünk sérülne.
Tudnunk kell azonban, hogy bár az emberi akarat értelmes vágyóképesség, semmiképpen nem szakítható el sem az érzéki vágyóképességtől (appetitus sensitivus), sem a természetes önszeretettől. Mindezen vágyak és szeretetek közül a boldogság utáni vágy egyedül az emberre jellemző, pontosan értelmes, spirituális természetéből adódóan.