A szeretet rendje Tamás gondolkodásában
A kérdés az, kit kell
jobban szeretni?
Fentebb már említettük, hogy a szeretet (itt agapé) az ember és Isten közti barátság, mely az örök boldogság nekünk ajándékozásán alapul (ST, IIa-IIae.q.23.a.1.). Tehát fel kell tennünk a kérdést, mi a barátság?
|
A szeretet nem csupán az Isten iránti szeretetet jelenti, hanem a vele való barátságot is. A barátság ugyanis gazdagítja a szeretetet, egyrészt a kölcsönösséggel, másrészt az önzetlen közösséggel, osztozással.
Az Istennel való baráti kapcsolatunk a kegyelem által már itt, földi életünkben elkezdődik, ám csak az örök dicsőségben válik teljessé. Ezt a kettős, már igen – még nem valóságot a hit és a remény által valósul meg: a hitben már ténylegesen éljük az Istennel való barátságot, a remény által pedig reméljük ennek beteljesülését és örökkévalóságát.
Épp úgy, amint a barátság nem valósulhat meg anélkül, hogy hinnénk és remélnénk annak lehetőségében, épp úgy az Istennel való barátság, amely nem más, mint a szeretet (caritas), nem valósulhat meg az hit és remény nélkül. A hit nélkül, mert először is hinnünk kell, hogy Isten igazmondó, és nekünk adott ígéreteit beteljesíti: barátságába fogad bennünket; de remény nélkül sem valósulhat meg, mert a remény által reméljük, hogy valóban megvalósulhat az Istennel való mély kapcsolat, a barátság. |
A szeretet (caritas) mindig egy személyre irányul. Más szóval ezt úgy is mondhatjuk, hogy a szeretet tárgya mindig egy személy.
Ez a személy lehet:
A felebarát iránti szeretet oka maga Isten. Azt már tudjuk, hogy a szeretet nem más, mint hogy a másiknak a javát akarjuk. A felebarát iránti szeretet abban is meg kell, hogy nyilvánuljon, hogy azt akarjuk, hogy ismerje és szeresse Istent, Istenben éljen. Isten maga is ezt akarja. Világos tehát, mondja Tamás, hogy ugyanazzal a szeretettel szeretjük Istent és a felebarátot. Az, aki Istent szereti, annak a felebarátját is szeretnie kell. (ST, IIa-IIae.q.25.a.1.).
Minden barátság elsősorban azt keresi, hogy hol van az a jó, melyik az a legfőbb jó, amelyre a kölcsönös kapcsolat, a barátság épül. Márpedig a szeretet-caritas barátsága az isteni boldogság nekünk ajándékozásán alapul. Ez a boldogság Istenben található, Benne találjuk meg. Isten ennek a boldogságnak a forrása, akitől minden létező ered, mi értelmes lények is, akik képesek vagyunk értelmünk és akaratunk által részesedni ebben a boldogságban.
Elsősorban és leginkább Istent kell tehát szeretnünk, mivel Ő ennek a boldogságnak a forrása, felebarátunkat pedig azért kell szeretnünk, mert ő is Isten teremtménye, és épp úgy meghívott részese ennek a boldogságnak, mint én, mint bárki más (ST, IIa-IIae.q.26.a.2.).
Az ősbűn előtt szüleink Isten mindennél jobban szerették. Ám az ősbűn megvalósulása után a mi meggyengült emberi természetünk miatt, már sokkal jobban szeretjük a saját kis javainkat, mint Isten, aki minden létező legfőbb java és az ember boldogsága.
Ám a nekünk adott kegyelem és az Istennel való barátság meggyógyítja gyenge és beteg emberi természetünket, gyógyítja és felemeli azt. Ezzel a kegyelemmel együtt pedig a szeretet isteni erényét is megkapjuk, hogy Istent újra mindenekfölött tudjuk szeretni.
Ez a személy lehet:
- Isten;
- Mi magunk (lelkünk, testünk);
- Felebarátunk (családtag; barátok; ellenségeink, de a szentek is);
A felebarát iránti szeretet oka maga Isten. Azt már tudjuk, hogy a szeretet nem más, mint hogy a másiknak a javát akarjuk. A felebarát iránti szeretet abban is meg kell, hogy nyilvánuljon, hogy azt akarjuk, hogy ismerje és szeresse Istent, Istenben éljen. Isten maga is ezt akarja. Világos tehát, mondja Tamás, hogy ugyanazzal a szeretettel szeretjük Istent és a felebarátot. Az, aki Istent szereti, annak a felebarátját is szeretnie kell. (ST, IIa-IIae.q.25.a.1.).
Minden barátság elsősorban azt keresi, hogy hol van az a jó, melyik az a legfőbb jó, amelyre a kölcsönös kapcsolat, a barátság épül. Márpedig a szeretet-caritas barátsága az isteni boldogság nekünk ajándékozásán alapul. Ez a boldogság Istenben található, Benne találjuk meg. Isten ennek a boldogságnak a forrása, akitől minden létező ered, mi értelmes lények is, akik képesek vagyunk értelmünk és akaratunk által részesedni ebben a boldogságban.
Elsősorban és leginkább Istent kell tehát szeretnünk, mivel Ő ennek a boldogságnak a forrása, felebarátunkat pedig azért kell szeretnünk, mert ő is Isten teremtménye, és épp úgy meghívott részese ennek a boldogságnak, mint én, mint bárki más (ST, IIa-IIae.q.26.a.2.).
Az ősbűn előtt szüleink Isten mindennél jobban szerették. Ám az ősbűn megvalósulása után a mi meggyengült emberi természetünk miatt, már sokkal jobban szeretjük a saját kis javainkat, mint Isten, aki minden létező legfőbb java és az ember boldogsága.
Ám a nekünk adott kegyelem és az Istennel való barátság meggyógyítja gyenge és beteg emberi természetünket, gyógyítja és felemeli azt. Ezzel a kegyelemmel együtt pedig a szeretet isteni erényét is megkapjuk, hogy Istent újra mindenekfölött tudjuk szeretni.
A szeretet a természet szintjén
Tamás szerint minden teremtmény jobban szereti Istent, mint saját magát, ám ez a szeretet természetes szeretet, vagyis nem tudatos. Ennek a természetes szeretetnek Tamás szerint az az oka, hogy az egészet alkotó részek, egyedek jobban szeretik azt, ami közös java az általuk alkotott egésznek, mint azt, ami csak a saját javát jelenti, de nem a többiekét. Márpedig az első ilyen közös jó az maga Isten.
Ám az első bűnnel, az eredeti bűn óta az ember, akinek értelme elhomályosult, akarata pedig meggyengült, sokkal jobban szereti a saját javát, mint Istent és a közjót.
A szeretet a kegyelem szintjén
A kegyelem Isten barátaivá tesz bennünket. A kegyelemmel és a velünk kötött barátsággal Isten felemeli, felsegíti emberi természetünket és meggyógyítja azt, és a szeretet isteni erényét önti belénk. A szeretet erénye (caritas) arra indít bennünket, hogy mindenekelőtt Istent és mindannyiunk közös javát szeressük.
A szeretet az ember spirituális természete szerint
Az ember akkor szereti önmagát jól és helyesen, amikor értelmes természetének megfelelően szereti önmagát. Ebben az értelemben Isten után önmagát kell elsősorban szeretni, ám ezt értelmes természetének megfelelően kell tennie, vagyis rendezett akarattal, tisztán tartott értelemmel, rendezett érzelmekkel kell megvalósítania, ami viszont állandó önnevelést, képlékenységet, a belső fejlődés készségét igényli tőlünk.
A szeretet testi mivoltunk szemszögéből
A testtel kapcsolatban azt kell tudnunk, hogy a felebarátunk lelki javát előbbre kell tartanunk, jobban kell szeretnünk, mint saját testünket. Olykor még a halálra is késnek kell lennünk, ha felebarátunk – vagy a saját – üdvösségünkről van szó.