Érzékek és érzékszervek
ST, I.q.81.
Egy alaptételt szögezzünk le rögtön: a világ – legalábbis szent Tamás szerint –, és minden létező valóság megismerhető.
Az öt érzékszerv az egyes érzékszervekhez kötődik, formális tárgyuk pedig meghatározott és mérhető mérettel, mértékkel bír. Ennek oka többek között az, hogy minden mérhető minőség mennyiséghez is kötődik. Éppen ezért ez az öt érzék – bár érzékszervekhez kötődik - mégis az érzékelő, ám anyaghoz nem kötődő megismerés alapját képezi.
Miként lehetséges ez?
Úgy, hogy ezek érzékek, vagy érzékelő képességek (egészen pontosan a látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás és a tapintás) az érzékelt, észlelt valóság formáit fogadják be, melyeket a megismerő alany beépít az ismeretébe.
Az érzékelő képességnek megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy az érzékelt anyagi valóságban jelenlévő bármely formához képes hasonulni. Ugyanakkor az érzékekhez kötődő megismerés, legalábbis tartalmát illetően anyagi, nagyon is materiális.
Így tehát az érzékszerveknek meg van az a képességük, hogy befogadják, észleljék, érzékeljék az anyagi valóságok sajátos ratio-ját, értelmét, lényegét. A létezőknek ezt az érthetőségét, megérthetőségét első intenciónak (intentio prima) is nevezzük.
Tamás különbséget tesz a belső és a külső érzékek között. De előbb néhány szó az érzékelésről.
Az öt érzékszerv az egyes érzékszervekhez kötődik, formális tárgyuk pedig meghatározott és mérhető mérettel, mértékkel bír. Ennek oka többek között az, hogy minden mérhető minőség mennyiséghez is kötődik. Éppen ezért ez az öt érzék – bár érzékszervekhez kötődik - mégis az érzékelő, ám anyaghoz nem kötődő megismerés alapját képezi.
Miként lehetséges ez?
Úgy, hogy ezek érzékek, vagy érzékelő képességek (egészen pontosan a látás, a hallás, az ízlelés, a szaglás és a tapintás) az érzékelt, észlelt valóság formáit fogadják be, melyeket a megismerő alany beépít az ismeretébe.
Az érzékelő képességnek megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy az érzékelt anyagi valóságban jelenlévő bármely formához képes hasonulni. Ugyanakkor az érzékekhez kötődő megismerés, legalábbis tartalmát illetően anyagi, nagyon is materiális.
Így tehát az érzékszerveknek meg van az a képességük, hogy befogadják, észleljék, érzékeljék az anyagi valóságok sajátos ratio-ját, értelmét, lényegét. A létezőknek ezt az érthetőségét, megérthetőségét első intenciónak (intentio prima) is nevezzük.
Tamás különbséget tesz a belső és a külső érzékek között. De előbb néhány szó az érzékelésről.
Az érzékelés (sensatio)
Az érzékelés a megismerés első foka. Az érzékelő képesség már alkalmas arra, hogy az észlelt valóságot (tárgyat) az adott dolog formája, intentionalitása szerint fogadja be, még akkor is, ha ehhez általában az adott érzékszerv fizikai (testi) változásával jár együtt (immutatio corporis).
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy az érzékek (látás, hallás, stb) testi szervekhez (szem, fül, stb) kötődnek. Minden befogadás, tehát az érzékelés is, a befogadó alany, szerv képességei szerint megy végbe. Vagyis az érzékszervekkel észlelhető, érzékelhető valóságokat nem tudjuk pusztán anyagtalan, immateriális módon érzékelni, mint teszi azt például az értelem. Az érzékszervekkel észlelhető, vagyis fizikai valóságokat vagy fizikai vagy intellektuális módon fogadjuk be, ez a befogadás, érzékelés azonban mindig a megismert tárgy, valóság formája (benső természete szerint) és anyagtalanul megy végbe (a piros almának érzékelem, látom a színét, formáját, érzem az illatát, az ízét, de a szem nem válik pirossá, az orr nem lesz illatossá és a nyelvünk sem lesz ízessé általuk). Érzékszerveink érzékelik ezeket a minőségeket, de nem válnak maguk is ezekké a minőségeké.
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy az érzékek (látás, hallás, stb) testi szervekhez (szem, fül, stb) kötődnek. Minden befogadás, tehát az érzékelés is, a befogadó alany, szerv képességei szerint megy végbe. Vagyis az érzékszervekkel észlelhető, érzékelhető valóságokat nem tudjuk pusztán anyagtalan, immateriális módon érzékelni, mint teszi azt például az értelem. Az érzékszervekkel észlelhető, vagyis fizikai valóságokat vagy fizikai vagy intellektuális módon fogadjuk be, ez a befogadás, érzékelés azonban mindig a megismert tárgy, valóság formája (benső természete szerint) és anyagtalanul megy végbe (a piros almának érzékelem, látom a színét, formáját, érzem az illatát, az ízét, de a szem nem válik pirossá, az orr nem lesz illatossá és a nyelvünk sem lesz ízessé általuk). Érzékszerveink érzékelik ezeket a minőségeket, de nem válnak maguk is ezekké a minőségeké.
A külső érzékek
A külső érzékekhez tartozik a mindenki által ismert öt érzékszerv. Tárgyuk a dolgok, anyagi valóságok közvetlen megtapasztalásában áll. Minden érzékszerv a rá jellemző, sajátos jelenségekre reagál (a szem a fény által érzékelhetővé váló színekre, a szaglás a szagokra, a hallás a hangokra, stb).
Egy meghatározott érzékszerv meghatározott érzékelhető jelenségre reagál, és megkülönbözteti minden más érzékelhető valóságot, amely saját fennhatósága, érzékelési területéhez tartozik.
Tamás különbséget tesz továbbá az elsődlegesen, illetve a másodlagosan érzékelt valóságok között.
Egy meghatározott érzékszerv meghatározott érzékelhető jelenségre reagál, és megkülönbözteti minden más érzékelhető valóságot, amely saját fennhatósága, érzékelési területéhez tartozik.
Tamás különbséget tesz továbbá az elsődlegesen, illetve a másodlagosan érzékelt valóságok között.
- Az elsődlegesen érzékelt valóságok a fizikai testek sajátos minőségei, melyek az érzékelő funkció sajátos működésére irányulnak.
- A másodlagosan érzékelt valóságok (vagy a minőség) feltételezik a mennyiségi, elsődlegesen érzékelt valóságokat. A minőség tehát csak az elsődleges érzékeléssel együtt válik az érzékelés tényleges tárgyává. A minőség érzékelése csak az elsődleges érzékelés, és elsősorban is a tapintás révén valósulhat meg. A tapintás ugyanis az első az elsődleges érzékelések között, és minden más utána következik.
A belső érzékek
Meglepő módon, szent Tamás benső érzékeket is megkülönböztet, melyek azonban csak a külső érzékek segítsége révén jutnak el a megismerésre.
Tamás aláhúzza még az érzékelésnek a tökéletlen visszatérésre való képességét is.
Mivel a közös érzék, amint azt feljebb láttuk, az érzékszervek közös gyökereként is felfogható, éppen az érzékeknek a benne való gyökerezése által lehetséges ez az emlékképeknek mégoly tökéletlen de valós visszahívása, visszaidézése is: a közös érzék minden más érzékelés kiinduló- és végpontja.
- Ugyanakkor Tamás feltételezi egy ún. közös érzék meglétét, amelyhez minden más érzék viszonyul, amiből kiindul és amihez visszatér, hogy minden, az egyes érzékek által megragadott valóságról ítéletet alkosson és megkülönböztesse őket (ST, Ia.q.78.a.4.ad2). Ez a közös érzék észleli az érzékelhető valóságokat és egyáltalán az érzékszervek tevékenységeit. A közös érzék olyan, mint egy forrás, amelyből az érzékelés képessége ered és az öt érzékszerven keresztül kiárad. Ennek a közös érzéknek a helyét Tamás a tapintás gyökerénél helyezi el, mert szerinte a tapintás a külső érzékszervek között az első helyet foglalja (lévén, hogy gyakorlatilag az egész testre kiterjedő érzékszervről van szó).
- A második benső érzék – mondja Tamás – a képzelet (imaginatio, phantasia), amely befogadja és megőrzi az érzékelt valóság különböző fajtáit. Ezt követően a megismerő ember összeveti az egyes ismereteit aszerint, hogy az adott dolog ártalmas vagy hasznos számára, majd gondolkodás révén alkalmazza is ezeket az ismereteket.
- Az előbb említett gondolkodást (cogitatio vagy ratio particularis) felbecsülő (estimativa) gondolkodásnak is nevezzük, ez a harmadik benső érzéknek fele meg. Ez az egyedi értelem (ratio particularis) pedig olykor a passzív értelem nevet is viseli (intellectus passivus), mert funkciója elsősorban, sőt, csak abban áll, hogy az egyes ismereteket befogadja és elirányítja, anélkül azonban, hogy valaha is eljutna az egyetemes ismeretére.
- Az embernek azonban szüksége van egy negyedik benső érzékre is, amely nem más, mint az érzékszervekhez kötött emlékezet (memoria sensitiva). Ez a memória teszi lehetővé az ember számára, hogy felidézze a fantáziában elraktározott érzékszervekhez kötődő emlékképeket (pl. egy ízt, egy hangot, egy színt, stb). Az emlékképek visszakeresésének ez a képessége a visszaemlékezés, mely a múltban megismert és megőrzött benyomásokat, képeket visszaidézi és megjeleníti a memóriában.
Tamás aláhúzza még az érzékelésnek a tökéletlen visszatérésre való képességét is.
Mivel a közös érzék, amint azt feljebb láttuk, az érzékszervek közös gyökereként is felfogható, éppen az érzékeknek a benne való gyökerezése által lehetséges ez az emlékképeknek mégoly tökéletlen de valós visszahívása, visszaidézése is: a közös érzék minden más érzékelés kiinduló- és végpontja.