Egy ateista álláspontja
az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatban
Xavier Symons cikke (2015. szept.12).
A cikk, mely a BioEdge honlapján jelent meg, eredeti nyelven, angolul itt olvasható: http://www.bioedge.org/bioethics/the-atheist-case-against-euthanasia/11565
Nemrég számos értelmiségi korholta azokat az „istenfélőként” feltűnő embereket, akik az eutanázia legalizálása ellen érveltek. A szókimondó ausztrál filozófus és humanista, Russell Blackford a héten élesen bírálta az anglikán Justin Welby érseket azért, amit ő a szekuláris érvelés leple alatt megbúvó „alattomos vallásos propagandának” lát. A múlt héten pedig a „The Lancet” (brit orvosi folyóirat) Ilora Finlay bárónő, a Brit Orvosi Társaság (British Medical Association) korábbi elnöke elleni erőteljes csapásáról számoltunk be, akit a „The Lancet” társszerkesztője azzal vádol, hogy „füllent Istennek”.
Ezek szerint csak vallásos emberek küzdenek az asszisztált öngyilkosság ellen? Nem egészen.
A „Spectator” magazin egyik nemrég megjelent kiadásában az ateista kommentátor, Douglas Murray szerint, akit a néhai Christopher Hitchens „fiatalosnak, dacosnak és határozott elveket valló” kifejezésekkel méltatott, azt állítja, hogy az ún. „csúszós leejtő érv” éppen elég ok arra, hogy a parlament nemet mondjon az asszisztált öngyilkosságra.
„A nem vallásos embereknek is számos filozófia ellenvetése lehet az eutanáziával szemben. Az eutanáziával szembeni legfőbb érv a „Csúszós leejtő”-nek nevezett ellenvetés – ám sok ember megvetéssel tekint ezekre az érvekre. Annak, aki kételkedik ennek a leejtőnek csúszós voltában, érdemes megnézni azokat a helyeket, ahol már legális az eutanázia”.
Murray az egyik Oregon állambeli vezető orvost, Prof. William Tofflert, aki nemrégiben „katasztrófának” nevezte, hogy Oregon legalizálta az eutanáziát, ami többek között megváltoztatja az orvosi ellátással szembeni magatartás,. valamint az orvos-beteg kapcsolat megváltozásához vezetett.
Murray emellett különböző holland példákra is hivatkozik, mivel Hollandiában „a törvények minden, a fizikai és mentális betegségek közti különbséget elhomályosítanak”.
Murray álláspontja azonban nem egyedülálló eset. Kevin Yuill, egy liberális humanista történész, aki az USA történelmének polgárjogi mozgalmaira specializálódott, számos cikket írt egy az eutanáziáról szóló, életben lévő brit törvény védelmében. Nemrég pedig úgy jellemezte a nyugati társadalmaknak az asszisztált öngyilkosság iránti nyitottságát, mint a „narcisztikus túlélősdi” tünetegyüttesét, vagyis hogy „az egész kultúra képtelen arra, hogy túllásson önmagán és megértse saját helyét a történelemben, illetve hogy higgyen azon képességében, hogy képes értelmesen uralni a jövőt”.
Yuill megvitatta Gill Pharao, egy egészséges, 75 éves, nyugdíjba vonult ápolónő esetét, aki július 21-én, a svájci „Élet-Kör öngyilkos-klinikán” (Life-Circle suicide clinic) vetett véget életének.
„Pharao nem volt beteg, de meg akart halni. Utolsó blogbejegyzésében azt írta, ’azt kívánja, hogy az emberek úgy emlékezzenek rá, ahogy most ismerik: - mint aki már kicsit ütött-kopott, de még felismerhető!’…”
Yuill azonban folytatja érvelését, és azt mondja, hogy az, hogy legálissá kívánják tenni az eutanáziát Angliában, nem csak arról szól, hogy az emberek élhetnek ezzel a lehetőséggel, hanem arról, hogy így a kormány mintegy támogatja, jóváhagyja a szenvedők emberek érzéseit.
„A narcisztikus személy úgy véli, a világ nem érzi át az ő egzisztenciális fájdalmát, amely szenvedésének kiváltója (a fizikai fájdalom ugyanis nem szerepel az első öt ok között, amelyek miatt az emberek Oregon államban kérelmezik az asszisztált öngyilkosságot).
„Ha ez nem nárcizmus, akkor Pharao és az asszisztált öngyilkosságot támogatók miért hangsúlyozzák annyit saját szükségleteiket, és miért kérik, hogy az állam hagyja jóvá tettüket? Miért nem mennek csak úgy el, szép csendben? Az asszisztált öngyilkosságot támogató lobby mozgatórugója az az elképzelés, hogy a világnak kell igazodnia a szenvedéssel sújtott egyének vélt szükségleteihez”.
A cikk, mely a BioEdge honlapján jelent meg, eredeti nyelven, angolul itt olvasható: http://www.bioedge.org/bioethics/the-atheist-case-against-euthanasia/11565
Nemrég számos értelmiségi korholta azokat az „istenfélőként” feltűnő embereket, akik az eutanázia legalizálása ellen érveltek. A szókimondó ausztrál filozófus és humanista, Russell Blackford a héten élesen bírálta az anglikán Justin Welby érseket azért, amit ő a szekuláris érvelés leple alatt megbúvó „alattomos vallásos propagandának” lát. A múlt héten pedig a „The Lancet” (brit orvosi folyóirat) Ilora Finlay bárónő, a Brit Orvosi Társaság (British Medical Association) korábbi elnöke elleni erőteljes csapásáról számoltunk be, akit a „The Lancet” társszerkesztője azzal vádol, hogy „füllent Istennek”.
Ezek szerint csak vallásos emberek küzdenek az asszisztált öngyilkosság ellen? Nem egészen.
A „Spectator” magazin egyik nemrég megjelent kiadásában az ateista kommentátor, Douglas Murray szerint, akit a néhai Christopher Hitchens „fiatalosnak, dacosnak és határozott elveket valló” kifejezésekkel méltatott, azt állítja, hogy az ún. „csúszós leejtő érv” éppen elég ok arra, hogy a parlament nemet mondjon az asszisztált öngyilkosságra.
„A nem vallásos embereknek is számos filozófia ellenvetése lehet az eutanáziával szemben. Az eutanáziával szembeni legfőbb érv a „Csúszós leejtő”-nek nevezett ellenvetés – ám sok ember megvetéssel tekint ezekre az érvekre. Annak, aki kételkedik ennek a leejtőnek csúszós voltában, érdemes megnézni azokat a helyeket, ahol már legális az eutanázia”.
Murray az egyik Oregon állambeli vezető orvost, Prof. William Tofflert, aki nemrégiben „katasztrófának” nevezte, hogy Oregon legalizálta az eutanáziát, ami többek között megváltoztatja az orvosi ellátással szembeni magatartás,. valamint az orvos-beteg kapcsolat megváltozásához vezetett.
Murray emellett különböző holland példákra is hivatkozik, mivel Hollandiában „a törvények minden, a fizikai és mentális betegségek közti különbséget elhomályosítanak”.
Murray álláspontja azonban nem egyedülálló eset. Kevin Yuill, egy liberális humanista történész, aki az USA történelmének polgárjogi mozgalmaira specializálódott, számos cikket írt egy az eutanáziáról szóló, életben lévő brit törvény védelmében. Nemrég pedig úgy jellemezte a nyugati társadalmaknak az asszisztált öngyilkosság iránti nyitottságát, mint a „narcisztikus túlélősdi” tünetegyüttesét, vagyis hogy „az egész kultúra képtelen arra, hogy túllásson önmagán és megértse saját helyét a történelemben, illetve hogy higgyen azon képességében, hogy képes értelmesen uralni a jövőt”.
Yuill megvitatta Gill Pharao, egy egészséges, 75 éves, nyugdíjba vonult ápolónő esetét, aki július 21-én, a svájci „Élet-Kör öngyilkos-klinikán” (Life-Circle suicide clinic) vetett véget életének.
„Pharao nem volt beteg, de meg akart halni. Utolsó blogbejegyzésében azt írta, ’azt kívánja, hogy az emberek úgy emlékezzenek rá, ahogy most ismerik: - mint aki már kicsit ütött-kopott, de még felismerhető!’…”
Yuill azonban folytatja érvelését, és azt mondja, hogy az, hogy legálissá kívánják tenni az eutanáziát Angliában, nem csak arról szól, hogy az emberek élhetnek ezzel a lehetőséggel, hanem arról, hogy így a kormány mintegy támogatja, jóváhagyja a szenvedők emberek érzéseit.
„A narcisztikus személy úgy véli, a világ nem érzi át az ő egzisztenciális fájdalmát, amely szenvedésének kiváltója (a fizikai fájdalom ugyanis nem szerepel az első öt ok között, amelyek miatt az emberek Oregon államban kérelmezik az asszisztált öngyilkosságot).
„Ha ez nem nárcizmus, akkor Pharao és az asszisztált öngyilkosságot támogatók miért hangsúlyozzák annyit saját szükségleteiket, és miért kérik, hogy az állam hagyja jóvá tettüket? Miért nem mennek csak úgy el, szép csendben? Az asszisztált öngyilkosságot támogató lobby mozgatórugója az az elképzelés, hogy a világnak kell igazodnia a szenvedéssel sújtott egyének vélt szükségleteihez”.
